Sok településen az egyház az egyetlen intézmény
(0 Szavazat)65 megjelenítés
Összesen közel kétmillió lej támogatást hagyott jóvá Hargita Megye Tanácsa udvarhelyszéki templomok, egyházi épületek felújítására, építésére az áprilisi soros ülésén, a térségből 111 pályázat nyert – mondta el Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke az ebben a témában tartott székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján, május 10-én, kedden. A tájékoztatóval egybekötötték a kedvezményezettekkel való szerződés-aláírást, így jelen volt Mátyás Károly római katolikus főesperes, valamint Kántor Csaba református és Simó Sándor unitárius esperes. A templomok és más egyházi épületek építése, felújítása mellett pályázni lehetett harangok automatizálására, toronyórák javítására, fűtésrendszerek kiépítésére a templomokban, továbbá ravatalozók, gyermektáborozó helyek építésére, felújítására.
Utolsó frissítés: szerda, 2016 május 11
– Sok településen az egyetlen közösségszervező erőt az egyházak jelentik, nemcsak a hitélet, hanem más közösségi tevékenységek terén is. Ugyanazokat az embereket szolgáljuk, ezért fontos Hargita Megye Tanácsa és az egyházak stratégiai partnersége, együttgondolkodása – jelentette ki Borboly Csaba. Hangsúlyozta: nemcsak templomokról, hanem más közösségi terekről is szólnak a megyei tanács pályázati támogatásai, ami együtt óriási közösségszervező erővel bír. – Egyházaink nélkül nem fogott volna össze a 650 gazda Székelykeresztúron és környékén. Több helységben délutáni oktatást szervez az egyház, másutt labdarúgócsapatot is működtet. Nem utolsósorban a műemlék templomok turistákat vonzanak a térségbe, ami hatással van a gazdaságra – sorolta a példákat a megyeelnök megemlítve a másik, egyházi tevékenységekre szóló pályázatot, amellyel ifjúsági rendezvények, zarándokprogramok és táborok, ökumenikus találkozók, egyházi vonatkozású évfordulós ünnepségek, szociális és családsegítő programok szervezésére lehet támogatást igényelni. Borboly Csaba hozzátette, hogy az egyházaknak a kulturális, ifjúsági, időseknek vagy a népviseletek beszerzésére szóló pályázatokon is jelentkezhettek. – Kalákában dolgozunk, azaz önrészre van szükség. Elismerés jár a lelkészeknek, akiknek hitéleti tevékenységük mellett komoly összegeket kell menedzselniük. Kitartást kívánok nekik – mondta.
Kántor Csaba református esperes méltatta a megyei tanács és az egyházak közötti együttműködést megjegyezve: más megyében nem ez tapasztalható önkormányzatok és egyházak között.
– Ezek a támogatások közösségépítő és -megtartó hatásúak, ugyanakkor felelősséget jelentenek. Kistelepüléseken sokszor az egyedüli intézmény az egyház, sokaknak ez az egyedüli kapaszkodójuk. Örömteli, hogy nemcsak ravatalozók építése folyik, hanem gyerektáboroké is, és hogy a támogatás keretösszege évről évre növekedik – mondta a református esperes.
Simó Sándor unitárius esperes szerint az a kijelentés, mely szerint az egyház számos kistelepülésen az egyetlen intézmény, kétszeresen igaz az unitáriusokra.
– Székelyudvarhelyen a templom fűtésrendszerének kialakítását folytatjuk a támogatásból, több településen a templomot javítjuk belőle. Méltányolandó, hogy Hargita Megye Tanácsa mindezáltal hozzájárul, hogy fiatal házasok kisfalvakban éljenek, tesz az elöregedés ellen – jelentette ki az unitárius esperes.
Mátyás Károly római katolikus főesperes szintén megjegyezte: egyedi helyzetben van Hargita megye az egyháztámogatások terén, azok mértéke ugyanis országos viszonylatban jelentős, felekezetre való tekintet nélkül.
Borboly Csaba közölte, hogy a most kiutalt pénzt év végéig el kell költeni, és a félévi költségvetés-kiigazítás nyomán ősszel újabb pályázati kiírások várhatók. Megemlítette, hogy rendszerint nemcsak a pályázatokkal, hanem a helyi önkormányzatokon keresztül, leosztással is juttatnak egyházi épületeknek támogatást.
Mellékeltük az udvarhelyszéki támogatások táblázatát.
Csíkszereda, 2016. május 10.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)65 megjelenítés