Közel négyszáz program várja a Hargita megyeieket és vendégeiket

Május 31.–június 10. között zajlik a XV. Hargitai Megyenapok 

(0 Szavazat)25 megjelenítés

Az eddigieknél színesebb és szerteágazóbb programmal várják a Hargita megyeieket és az ide látogatókat a XV. Hargitai Megyenapokra, a rendezvénysorozatot május 31.–június 10. között tartják. Az idei rendezvény különlegessége, hogy ebben az időszakban, június 1-jén látogat Ferenc pápa Csíksomlyóra, illetve egy héttel később, június 8-án tartják a pünkösdi búcsút. A rendezvénysorozat előkészítésében mindezt figyelembe vették a szervezők, a részletes programot Csíkszeredában a Megyeháza Galériában megtartott sajtótájékoztatón ismertették május 28-án.

A jelenlevőket Ferencz Angéla, Hargita Megye Tanácsának alintézménye, a rendezvénysorozatot koordináló Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) vezetője köszöntötte.  

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnök elmondta, a megyenapokat 2000-től tartják, a rendezvényt Zsombori Vilmos korábbi megyeelnök honosította meg, az ötlet egyik testvérmegyétől, a magyarországi Somogy megyétől származik. Az idei évet és az idei rendezvényt különlegessé teszi Ferenc pápa látogatása, mondta, ezért nagyobb érdeklődésre számítanak a rendezvényen, így a megyei tanács költségvetéséből idén nagyobb összeget különítettek el a szervezésre. Úgy fogalmazott: a Hargitai Megyenapok jó alkalom arra, hogy a különböző programoknak köszönhetően koncentráltan bemutatkozzon a térség. Az idei a rendezvénysorozat 15. kiadása, a szervezés is egyre profibb, idén közel négyszáz program várja az érdeklődőket, mondta a megyeelnök, és reményét fejezte ki, hogy minden alkalom értéket teremt.

Ferencz Angéla ismertette a műsorfüzetet, amelynek egy praktikus, zsebbe is tehető formátumot terveztek. Hargita Megye Tanácsának alintézményei a megye minden térségéből összegyűjtötték a programokat, és a műsorfüzet egy hasznos ajánlóval indít, illetve egy térképet is csatoltak hozza. A színes programkínálatnak köszönhetően, hisszük hogy érdemes lesz Hargita megyében maradni a pápalátogatás és a pünkösdi búcsú között, fogalmazott Ferencz Angéla, illetve meggyőződését fejezte ki, hogy a rendezvény a térség gazdaságának és turizmusának egyaránt motorja lesz. A HMKK vezetője példaként a rituálékat hozta fel, amikor – a néprajzkutatók szerint – mindenki egyenlő és megtapasztalja a közösséghez tartozás élményét, ugyanakkor egy küszöb is mindenki életében. Úgy vélekedett, a pápalátogatásra, a megyenapokra való készülődés egy közösséggé kovácsolta a munkában résztvevőket – nem véletlen a rendezvény mottója sem: Járjunk együtt! -, és reményét fejezte ki, hogy az események után mindannyian megerősödve lépnek tovább.

A gazdag programkínálatot ismertették Udvarhely, Gyergyó és Csík térségében is.

Az udvarhelyszéki programokat a Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója, Bartalis Izabella és munkatársa, Salló Szilárd ismertették. A néptánc és népzenei előadások mellett gyermekprogramok is lesznek, illetve a tájházak napját kiszélesítették tájházak hetére, és az egyes helyszíneken kézműves foglalkozások is várják az érdeklődőket.

A gyergyószéki programok is bővültek idén, lefödik az egész térséget, számolt be a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ munkatársa, Csergő Mária. Programjaik bemutatják a térség kulturális értékeit, lesz fotókiállítás, gyerekeknek szóló előadások, komolyzenei koncertek, de kapcsolódik a rendezvénysorozathoz a Ditrói Lovasnapok is.

Összesen 18 túrát és zarándoklatot szervez a Hargita Megye Tanácsa tagságával létrejött Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, a Mária Út Egyesület és a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE). Ezek gyalogosan vagy kerékpárral bejárható túrák, a könnyebbekhez idősebbek és kisgyerekesek is csatlakozhatnak, de a közepes nehézségűek sem haladják meg a húsz km-t, ismertette a csíkszéki EKE részéről Bölöni Sándor. Molnár Sándor a Mária Út Egyesület képviseletében elmondta, a programfüzet segítséget nyújt a helyieknek és az ide látogatóknak egyaránt. Szabó Károly, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás vezetője közösségi beruházásnak nevezte ezt a periódust. Ismertette a Visit Hargita telefonos applikációt, amely a szálláshelyeket, kulturális és szabadidős programokat, gasztronómiát, turisztikai látnivalókat összesíti, ami nagy segítséget nyújt a tájékozódásban.

Prigye Kinga a csíkszeredai önkormányzat részéről ismertette az Origo programmagazin különszámát, amelyben egy várostérkép is helyet kapott. A városban körülbelül húsz program lesz, ezek többnyire belépősök, amelyekre előzetesen lehet jegyet váltani a csíkszeredai Petőfi Mozi jegypénztárában, vagy online a bilete.ro-n. Lesz hagyományos termékvásár Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége szervezésében, június 3-án gyereknap, bemutatkozik a téren és a parkban a Vámszer Géza Művészeti Népiskola, lesz Csűrdöngölő, szabadtéri kiállítás és műtermi séta a HMKK szervezésében, illetve számos magyarországi fellépő látogat a térségbe.

A programfüzet és az esemény facebook-oldala magyarul, románul és angolul is elkészült, a magyar nyelvű változatok az alábbi linkeken tanulmányozhatók:

https://issuu.com/hargita_kultura/docs/hargitaimegyenapokmusorfuzet2019_ff5633adc6f788

https://www.facebook.com/megyenapok/

 

Csíkszereda, 2019. május 28.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774