Helyben tanulóknak helyi munkahelyeket
(0 Szavazat)81 megjelenítés
A Hargita Megye Tanácsa és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közti, 2008 óta tartó együttműködés további lehetőségeiről egyeztetett Borboly Csaba megyeelnök és Dávid László, a felsőoktatási intézmény rektora március 26-án, csütörtökön a csíkszeredai megyeházán. Jelen volt még Kósa István, az egyetem Műszaki és Társadalomtudományi Karának dékánja, valamint Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánja is. A megbeszélés célja az volt, hogy olyan együttműködési formákat találjanak, amelyek elősegítik a frissen végzett hallgatók térségben való maradását, illetve ennek érdekében a munkahelyek teremtését.
Utolsó frissítés: péntek, 2015 március 27
Minderre meg kell találniuk a jogi formát, ezért a két intézmény jogászai a közlejövőben egyeztetnek, állapodtak meg. A hazai jogszabályi környezet a közös nemzetközi pályázatok számára a legkedvezőbb, mivel az uniós szabályok felülírják a hazait, kevesebb az akadály, mondta Borboly Csaba. Az elöljáró szerint a Sapientia csíkszeredai képzésein alapvető jogi-közigazgatási ismereteket is kellene oktatni, külön modul bevezetésével, a hangsúlyt a közbeszerzési szabályokra helyezve, hiszen ezeket nemcsak a közigazgatásban, hanem a magánszférában is hasznosíthatják az egyetemről kikerülő fiatalok. Az is nagyon fontos – tette hozzá az elnök –, hogy ismerjék a jogi körülményeit, hátterét egy közbirtokosságnak, egy közösségi fejlesztési társulásnak, a helyi piacnak, közösségi védjegynek. Szó esett arról is, hogy hagyományos termékek bevizsgálására alkalmas laboratóriumot működtethetne az egyetem a csíkszeredai karain, továbbá az energiahatékony épületek témakörében is együttműködhetnek (Borboly Csaba a Régiók Bizottsága raportőreként ebben a témakörben mutatja be jelentését áprilisban). Mindezek mellett államvizsga-dolgozatok témájának kiválasztásánál a helyi fejlesztésekről szóló kutatásokra ösztönöznék a diákokat.
Felmerült a térségben tapasztalható tanárhiány kérdése, főleg a román és matematika szakosoké, aminek kapcsán ugyancsak megvizsgálták annak lehetőségét, hogy együtt lépjenek a helyzet orvoslása érdekében. Ezenkívül Borboly Csaba ismertette Hargita Megye Tanácsa jó együttélési kódexre vonatkozó kezdeményezését, amely a magyar–román együttműködést serkentené Hargita megyében. A résztvevők abban állapodtak meg, hogy rendszeresen találkoznak, legközelebb a Sapientia egyetemen, Dávid László rektor meghívására.
A törpe-vízierőművek is együttműködési alapul szolgálhatnak
A megbeszélés résztvevői a Hargita megyei törpe-vízierőművek témáját is érintették. Borboly Csaba felvetette, hogy együtt dolgoznának a Sapientia marosvásárhelyi karán tanuló tájépítészeti szakosokkal az eddigi vízienergia-beruházások okozta tájsebek begyógyításában, illetve a jövőbeli megvalósításokban. A megyeelnök elmondta, hogy Nyugaton természetesnek számítanak az ilyen beruházások, míg nálunk berzenkednek ellene, holott ez nagy lehetőség az energiafüggetlenség és energiahatékonyság szempontjából. Hangsúlyozta: mindenki számára megfelelő megoldást szeretnének találni a Sapientiával együtt.
Csíkszereda, 2015. március 26.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)81 megjelenítés