Hargita Megye Tanácsa csatlakozik a Duna Régió Szakképzési Klaszterhez

(0 Szavazat)144 megjelenítés

Rendkívüli ülést tartott Hargita Megye Tanácsa március 16-án, hétfőn amelyre egyebek mellett azért volt szükség, hogy a megye legnagyobb projektje, a Hargita megye integrált hulladékgazdálkodási rendszere című projekt ne ütközzön akadályokba. Az első napirendi pont a Balánbányán létrehozandó, önkéntes, szelektív hulladékgyűjtő udvar határozatának módosító javaslata volt, amelyet egyöntetűen elfogadtak a tanácsosok. Emellett a 132-es megyei út javítási munkálatainak elkezdésére vonatkozó határozat módosításáról is döntött a testület.

Borboly Csaba megyeelnök beszámolt a magyarországi Heves megyével kötött testvérkapcsolatról, rámutatva a kapcsolatok kiépítésének ágazataira, fontosságára, és köszönetét fejezte ki a küldöttségnek, hogy megtiszteli jelenlétével a tanácsülést. Heves Megye Önkormányzatának elnöke, Szabó Róbert elmondta, indokolt volt a kapcsolatfelvétel, hisz már sok személyes kapcsolat van a két megye lakossága közt, itt az ideje a megyeszintű kapcsolatnak, el kell mélyíteni, megerősíteni, összefogni és koordinálni ezeket.
A napirendi pontok mellett a Duna Régió Szakképzési Klaszterbe való bekapcsolódásról döntöttek a testület tagjai, amely a Kárpát-medence országainak intézményeit tömöríti, és kiváló lehetőségeket teremt a szakképzés fellendítésére, pályázatok útján – fogalmazott a Borboly Csaba. – Nagyon sok munka vár ránk, de fontos, hogy minden olyan lehetőséget kihasználjunk, ami kedvez Székelyföld előremozdulásának.

 

Csíkszereda, 2015. március 16.
 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, október»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774