Hargita megyében mentalitásváltást szeretnének elérni az építkezőknél

Építéstudományi konferenciát tartottak Csíksomlyón

(0 Szavazat)33 megjelenítés

Huszadjára szervezte meg a Nemzetközi Építéstudományi Konferenciát (ÉPKO) június 1–5. között a kolozsvári székhelyű Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT). A rendezvényt idén is támogatja Hargita Megye Tanácsa a faluképvédelmi programjából. A június 4-i, szombati csíksomlyói konferenciamegnyitón Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke elmondta, hogy az általa vezetett intézmény évek óta jelentős összegeket különít el épített örökségünk védelmére, külön programok születtek a műemlék, a faluképvédelem, a székely kapu, a házak szakszerű feltérképezésére és megőrzésére.

– Régészeket, építészeket vonunk be munkánkba. Elkészült Hargita megye műemlékvédelmi stratégiája és épített örökségvédelmi stratégiája, együtt célunk a mentalitásváltás, a tájékoztatás és a jó példák felmutatása, valamint olyan épületek tervezése, amelyek szervesen illeszkednek az adott település hagyományos képébe mind arányaikkal, mind anyaghasználatukkal, és különböző megoldást kínálnak igénytől, alaprajzi beosztástól, illetve földrajzi elhelyezkedéstől függően – ismertette ki a megyei tanács elnöke.
A Hargita megyei faluképvédelmi program eredményeit Köllő Miklós építész mutatta be Műemlék faépületek felújításának elméleti buktatói és gyakorlati lehetőségei címmel.

Csíkszereda, 2016. június 4.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774