Megalakult a Duna Régió Szakképzési Klaszter

A Kárpát-medencei összefogás jegyében írták alá az együttműködési megállapodást

(0 Szavazat)170 megjelenítés

Megalakult a Duna Régió Szakképzési Klaszter Hargita Megye Tanácsa és Magyarország Nemzeti Munkaügyi Hivatala Szak- és Felnőttképzési Igazgatóságának kezdeményezésére, annak érdekében, hogy a régió szakképzési rendszereit összehangoltan, a határokon átívelő módon fejlesszék és újítsák meg, kiaknázva az együttműködésekben rejlő sokszorozó hatásokat. Az erről szóló együttműködési megállapodást március 19-én, csütörtökön írták alá Kecskeméten. Az eseményen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, a délvidéki, felvidéki, anyaországi partnerek képviselőivel együtt. Elmondta, számára megtiszteltetés, hogy a területen kiemelkedő szakemberekkel együtt munkálkodhat a Kárpát-medencei szakképzés fejlesztésén.

– A szakképzés fejlesztése azért is nagyon fontos, mert fiataljaink, munkalehetőség hiányában, elvándorolnak. Három éve kimutatható egy növekvő migrációs folyamat, sok a sikertelen érettségiző és ennek nyomán a fiatal munkanélküli. Hiába várunk a szakképzési rendszer újjáépítésére Romániában, nálunk az elméleti oktatásra helyezik a hangsúlyt, ezért úgy döntöttünk Hargita megyében, hogy saját  erőből próbálunk lehetőségeket biztosítani a fiatalok számára – jelentette ki a megyeelnök. Kiemelte: Hargita megyében tavaly ősszel 22 szakképzési osztály indult, emellett a megyei tanács alintézményei tanfolyamokat szerveznek, amelyeken mesterséget lehet elsajátítani. Példaként említette a Hargita Megyei Agrárkamarát, a Művészeti Népiskolát, a csíkszeredai Szent Anna Speciális Iskolát, a Hargita Megyei Kulturális Központot, valamint a megyei tanács vidékfejlesztési egyesületét, illetve ezek szakképzési programjait. Hargita Megye Tanácsa, bár hatásköre e téren sajnos korlátozott, lépéseket tesz a szakképzés fellendítése érdekében, hangzott el.

Borboly Csaba már a tavalyi Tusványoson tartott előadásában szorgalmazta a Kárpát-medencei összefogást a szakképzés területén, és kijelentette, hogy Hargita Megye Tanácsa segít életre hívni és működtetni a Kárpát-medencei szakképző iskolák, vállalkozói szervezetek közötti együttműködést koordináló klasztert, ennek a szervezetnek megteremti a székelyföldi leágazását, szervezeti hátterét. (Lásd az előadásról szóló közleményt: http://www.hargitamegye.ro/hirek/kozeleti-hirek/borboly-csaba-elvandorlas-elleni-strategia-kell.html)

Palotás József, a a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatóságának vezetője külön megköszönte az alapító tagoknak, így Hargita Megye Tanácsának azt, hogy létrejöhetett a klaszter, és erőfeszítésük által a szakképzési együttműködés új lendületet kapott a Kárpát-medencében. Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy az előkészítő munka nélkül nem nyilváníthatták volna 2015-öt a szakképzés évének, és örömét fejezte ki, hogy a magyar kormány támogathatja ezt a kezdeményezést. Grezsa István, a nemzetpolitikai államtitkárság miniszteri biztosa szerint az válhat nemzetpolitikai kérdéssé, ami a szülőföldön való boldogulást segíti.

A klaszter a határokon átnyúló szakképzési együttműködést kívánja erősíteni azáltal, hogy emelik a szakképzés társadalmi presztízsét a hazai és a határon túli magyar közösségek körében a pályaorientációs szolgáltatások támogatásával és egyéb eszközökkel, segítik a különböző országokban zajló magyar nyelvű szakképzés területén az innovációs folyamatokat, növelik a magyar nyelvű szakképzés hatékonyságát és versenyképességét a jó gyakorlatok átvételével a határokon innen és túl, erősítik a szakképző intézmények, illetve a diákok és oktatók közötti szakmai kapcsolatokat, fejlesztik a cserekapcsolatokat, főként a duális szakképzés területén, továbbá olyan szakmai anyagokat dolgoznak ki, amelyek támogatják a határon túli szakképzés rendszerszintű reformját, beleértve a módszertani, digitális, informatikai, kommunikációs, konfliktuskezelési, toleranciaerősítő, illetve a környezettudatos gondolkodást fejlesztő elemek kidolgozását. A cél az, hogy a Duna Régió magyar nyelvű szakoktatási rendszereiből kikerülő fiatalok tudása megfeleljen a piaci elvárásoknak, megteremtve ezáltal a fiatalok számára a szülőföldön való megmaradás és boldogulás feltételeit.

Az együttműködési megállapodást Hargita Megye Tanácsa, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, a LAM alapítvány, a Probitas civilszervezet, a felvidéki Magán Szakképző Iskola és Szövetség a Közös Célokért, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete, a keszthelyi Asbóth Sándor Szakképző Iskola és Kollégium, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-Európai Segítő Szolgálata (CESCI), a Hétfa Kutatóintézet Kft., az InterRegio Fórum Egyesület, valamint a Bács-Kiskun és Zala megyei önkormányzat képviselője írta alá. Partnerként társult a dévai Szent Ferenc Alapítvány is.

Csíkszereda, 2015. március 20.


 

Kapcsolódó videó a www.hargitatv.ro oldalon:

Közéleti hírek

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, október»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774