(0 Szavazat)87 megjelenítés
Felavatták az újonnan elkészült ravatalozó épületét vasárnap, november 17-én Bencéden. Ünnepi istentisztelettel kezdődött a püspöki vizitációval egybekötött átadás. Az új ravatalozó építésének fő anyagi támogatója Hargita Megye Tanácsa volt, emellett Siménfalva község polgármesteri hivatala, valamint adakozásukkal a bencédiek is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a végső búcsú színhelyéül szolgáló épület felépülhessen.
Utolsó frissítés: hétfő, 2013 november 18
Az ünnepi istentiszteletet Lőrinczy Lajos unitárius esperes köszöntő szavaival és hálaadó imával kezdte. Az igét Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök hirdette, amelynek választott alapgondolata a következő volt: „bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet” (Máté 5. 15,28). Az igét hirdető püspök az öröm, a biztatás üzenetét emelte ki a bibliai idézetből, amelynek legfontosabb eszköze megtalálni a közös hangot, a közös akaratot, őrizni a hitet, az élet szentségét. A lélek mélyén, ha van hit, rend, béke és öröm, megtaláljuk a helyes utat, ez az út pedig eredményes lesz – mondta.
– Minden magyar büszkesége a bencédi gyülekezet fejlődése és eredményei. A felolvasott igében Izrael is idegen uralom alatt áll, zaklatott társadalmi időket élnek, mint napjainkban. Az idézett bibliai részben a római százados hitének nagy üzenete van számunkra: a szolgája iránt érzett szeretet, felelősségtudat. Az alázat a szó hitelessége – a mai világban a szó elvesztette értékét, igazi tartalmát, pedig a kiejtett szó mögött erő van. A kimondott szavaikért és ígéreteinkért felelősséggel tartozunk Istennek és embertársainknak – zárta gondolatait a püspök.
Makkai Ilkei Ildikó bencédi untárius lelkész köszöntötte ezután az istentisztelet résztvevőit, majd ismertette a bencédi unitárius egyház történetét, majd elkezdődött a püspöki vizitáció apropóján megtartott közgyűlés, amelyen jelentések hangoztak el erkölcs, vallás és nevelés témakörében. A közgyűlést a bencédi gyermekek és ifjak ünnepi műsora követte.
Az istentisztelet befejeztével a templom szomszédságában megáldották az új ravatalozó épületét. A szertartást Bálint Benczédi Ferenc püspök és Lörinczi Lajos esperes végezték.
– Mint ahogy a születés öröme körül próbálunk mindent pontosan megszervezni, annyira fontos, hogy az elhunyt szeretteink utolsó útját is gondosan előkészítsük. Rend és tiszteletadás kell uralkodjon az elköszönés napjaiban. Ez a ravatalozó méltó helye az imádságnak és a meghitt elköszönésnek. Ahol a hit és szeretet munkálkodik, ott közös akarat és összefogás van világi és egyházi vezetők között, hogy céljainkat megvalósítsák. Jó példa erre a ravatalozó megépítése – hangzott el.
Az áldás végén Makkai Ilkei Ildikó tiszteletes ismertette a ravatalozó építésének munkamenetét és támogatóit. A ravatalozó megáldását szeretetvendégség követte a helyi kultúrotthonban.
Bencéd, 2013. november 17.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)87 megjelenítés