Regionális megvalósítási terv készült a fenntartható középületek fejlesztésére

Lezárult a közszféra innovációjára irányuló CCIC projekt

(0 Szavazat)67 megjelenítés

Sikeresen lezárult a CCIC – Innovatív városok, összetett kihívások (CCIC – Complex Challenges, Innovative Cities) elnevezésű Interreg IVC nemzetközi projekt. A pályázatot 2012–2014 között bonyolították le, fő célkitűzése a közszféra innovációjának szorgalmazása új eszmék és gyakorlatok bevezetésével, illetve közös értékek létrehozásával a partnerrégiók között. 

A projektben 14 partner vesz részt tíz országból: Bulgáriából, Angliából, Olaszországból, Svédországból, Finnországból, Hollandiából, Spanyolországból, Észtországból, Lengyelországból és Romániából; a romániai partner Hargita Megye Tanácsa.
A pályázat egyik legnagyobb eredményének nevezhető egy regionális megvalósítási terv elkészítése, amely a fenntartható középületek fejlesztését célozza. Ez a jövőben elősegíti a közintézmények beruházási pályázatainak megtervezését és kivitelezését. A közszféra innovációjára irányuló projekt regionális megvalósítási terve a középületek energiahatékonyságára összpontosít, irányelvei között szerepelnek például az épületekbe integrált fotovoltaikus megoldások, a fűtésre és hűtésre alkalmazott passzív napenergia, a helyi építőanyagok prioritása a közbeszerzésben és a tervezésben. Egységes cél, hogy a projekt által elindított és megismert kezdeményezések hosszú távon fenntarthatók legyenek a helyi közigazgatási egységek, a magán- és civil szféra együttműködése révén, a 2014–2020-as európai uniós finanszírozási időszak prioritásaival összhangban.
A projektben két típusú partnerkategória volt: a jó gyakorlatok és hasznos tapasztalatok úgynevezett átadó partnerei, illetve a tanuló felek. Hargita Megye Tanácsa a tanuló partnerek egyike volt, azzal a céllal, hogy a közszférát és a közérdeket érintő tevékenységeket javítsa az európai tapasztalatok megismerésével. Emellett a projekt lehetőséget adott a megyei tanácsnak arra is, hogy ismertesse saját jó gyakorlatait, népszerűsítse mindazon tevékenységét, amely hasznosnak és innovatívnak számít Hargita megyében. Genovában bemutatták a Székely termék mozgalmat mint Hargita megyei jó gyakorlatot. A megyei tanács kezdeményezése és mára már az egész Székelyföldre kiterjedő megvalósítása a közintézményi szerepvállalás követendő példája, mellyel a helyi kisvállalkozások termékeinek piacra jutását segíti. Ezenkívül szintén pozitív példaként beszéltek a Harvíz Rt.-ről, amely a helyi önkormányzatok által létrehozott fejlesztési egyesületből és az egyesület által létrehozott regionális szolgáltatóból áll, és a sok kicsi helyi szolgáltató helyett az európai uniós követelményeknek megfelelő regionális vízszolgáltató cég működik.
Hargita Megye Tanácsa munkatársai több szakmai tanácskozáson, konferencián, terepszemlén és tapasztalatcserén vettek részt a projektnek köszönhetően. A svédországi Gavle városában a jó gyakorlatok bemutatásán kívül különféle innovatív pénzügyi eszközök gyakorlati hasznát ismertették, majd ezek bevezetésének helyi feltételeiről, gyakorlatáról esett szó. A partnertalálkozók során a Hargita megyeiek megismerhették az angliai Birmingham városának tapasztalatait is, főként az 1982 óta működő Science Park tevékenységét, amely kifejezetten az újonnan alapított vállalatokat hivatott támogatni. A park angliai viszonylatban is elsőként alkalmazza azt a modern technológiát (Science Park Without Walls), amely lehetővé teszi a vállalkozók számára a nemzetközi kommunikációt a befektetőkkel és más szervezetekkel, ezzel is ösztönözve az innovációt. Szintén megismerhették a Birmingham fejlődését és gazdasági stabilitását elősegítő pénzügyi, vezetési és információs stratégiát, amelynek célja, hogy lehetőséget biztosítson a gazdasági gyarapodásra, illetve megfelelő körülményt teremtsen a befektetők számára.
A projektben bemutatták a finnországi Jyväskylä város által kivitelezett innovációs kezdeményezéseket is. A Jyväskylä környéki gyárakban állítják elő a világ papírszükségletének nagy részét. A régióban több high-tech vállalat dolgozik folyamatosan a papíripar innovációján, fókuszterületük a legújabb papírgyártási eljárások és technológiák engedélyeztetése. Döntéseik meghozatalában első szempontként a környezetvédelmet veszik figyelembe, ezt követik a további érdekek. E jó gyakorlatok megismerése ráerősített arra a célkitűzésre is Hargita megyében, hogy a közszféra modernizációjához, szereplehetőségeinek bővítéséhez szükséges, de nem elégséges a megfelelő jogszabályi keret vagy a pénz, hanem hasonlóan fontos mások tapasztalatainak megismerése ahhoz, hogy a lakosság színvonalasabb közszolgáltatásokban részesüljön.
A finnországi tapasztalatcseréken a Lutakko Living Lab programot is bemutatták, amely a regionális szintű fejlesztést, valamint folyamatos fejlődést hivatott támogatni az oktatás területén. Ezenkívül ismertették a partnerekkel a Citizens Jury módszert is, amely segítségével a helyi lakosság részt vesz a várost érintő kérdések megválaszolásában, valamint a döntéshozatalban, lehetőséget biztosítva a döntéshozóknak arra, hogy információt kapjanak a lakosságtól. A módszer innovatívnak számít egész Finnország területén, Jyväskylä volt az első város, amely ezt alkalmazta. Az úgynevezett állampolgári zsűrit összehívják annak érdekében, hogy megoldást találjanak a bonyolult közügyek megoldására. Az esküdtek gondosan kiválasztott személyek, akik az üléseken a nagyközönséget képviselik. Az állampolgári zsűri 24 főből áll, egy probléma megoldására körülbelül háromszor hívják össze az esküdteket, megvizsgálják és megvitatják a kérdéseket, tanúként hallgatnak meg szakértőket, végül a testület a döntéshozók elé terjeszti ajánlását, javaslatait. A város lakossága is elkötelezetten segíti az esküdteket a döntéshozatalban.
A projektben részt vevők szociális és egészségügyi területen is gyűjtötték a nemzetközi jó gyakorlatokat. A Finnországban ismertetett e-Family Coach mobilalapú beavatkozás támogatja a családok mindennapi élét, szülőknek, gyerekeknek ad tanácsot problémás helyzetekben, például gyerekkori elhízás, magány esetén, illetve az egészségvédelem, stresszkezelés területén segít megoldást találni a konfliktusok kezelésére. A program az életszínvonal növelését hivatott támogatni, és közösségépítő erővel bír.
Észtországban a projektpartnerek megismerhették a Tartu Tudományos Parkot (Tartu Science Park), annak jó gyakorlatait a civil társadalom bevonásáról az innováció szakterületére. A Tartu Tudományos Park egy regionális technológiai fejlesztési ügynökség, amelyet 1992-ben a tartui helyi és megyei önkormányzat, valamint felsőoktatási intézmények hoztak létre. Fő tevékenységi célja a kedvező környezet megteremtése olyan versenyképes klaszterek létrehozása érdekében, amelyek a technológiafejlesztéssel kapcsolatos vállalkozások kialakítását, ösztönzését támogatják. Hargita Megye Tanácsa számára fontos volt e tapasztalatok és jó gyakorlatok megismerése, mivel a civil társadalommal, egyesületekkel, egyetemekkel, szakintézményekkel és további különböző szakterületek képviselőivel való együttműködés és hasonló klaszterek kialakításával ösztönözhetnék sikeres vállalkozások létrehozását, az innovációs fejlesztést, munkahelyek teremtését, valamint Hargita megye gazdasági kapacitásának növekedését.
Bár Hargita Megye Tanácsa tanuló fél volt a pályázatban, több téren sikerült hozzájárulnia az európai tapasztalatok bővítéséhez és ezáltal a helyi jó gyakorlatait, kezdeményezéseit is népszerűsítette európai szinten. Hozzájárult több jelentés és adatbázis elkészítéséhez, mint például az európai jó gyakorlatok összegyűjtéséhez, szakemberekkel folytatott tanácskozások megszervezéséhez a politikai és döntéshozói szféra számára szervezett interjúk segítségével, illetve a regionális kivitelezési terv elkészítésével, amely elérhető a következő linken: http://hargitamegye.ro/upload/public/ccic/Regionalis_Megvalositasi_Terv.pdf A projektről bővebb információ elérhető itt: http://www.ccic-project.eu/

 

Csíkszereda, 2014. december 29.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, október»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774