A United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című pályázatot mutatták be június 16-án, kedden délelőtt a csíkszeredai megyeházán, a projektindító sajtótájékoztatón. A Gyulafehérvári Caritas, Maros, Hargita és Kovászna megye gyermekvédelmi vezérigazgatóságával, valamint a Babeș–Bolyai Tudományegyetemmel partnerségben, az Európai Gazdasági Térség 2009–2014 (Norvég Alap) támogatásával indította el a projektet, amelynek célja a szociális intézményi infrastruktúra fejlesztése a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi inklúziója érdekében, beleértve a roma közösségeket is, Maros, Hargita és Kovászna megyében.