19. Csűrdöngölő gyermek- és ifjúsági néptánc-találkozó

( Szavazat)39 megjelenítés
Már több mint egy évtizede Csíkszereda rendszeres eseménye a Csűrdöngölő. Évente kétszer, gyakran a kedvszegő időjárás ellenére is vidám gyermeksereg özönli el a várost, megtöltve színnel és jó hangulattal.
 
Tavaly az őszi találkozó elmaradt, mivel a Hargita Együttes Kínában, a sanghaji Expo2010 Világkiállításon képviselte városunkat és közösségünket, bemutatta és népszerűsítette a székelység, a magyarság népi kultúráját. A gyerekek, ifjak a szokásosnál is türelmetlenebben várják a találkozást, hogy megmutathassák egymásnak az időközben tanultakat, együtt énekeljenek, táncoljanak.
Idén június 10-ére a szervezők a korábbiaknál színesebbnek és hasznosabbnak tervezik a Csűrdöngölőt. A szokásos színpadi fellépéseket, közös táncot, közös fénykép készítését a csoportok közötti ismerkedést elősegítő közösségépítő játékokkal, versenyekkel szándékoznak kiegészíteni.
Az utóbbi időben a részvevők száma egyre nagyobb, 1500–2000 gyereket sorakozik fel, és annak ellenére, hogy nem jön, nem jöhet mindenki, most sem lesznek kevesebben. A csíki gyerekeken kívül, a találkozóra ezúttal a történelmi Székelyföld nagyobb területéről érkeznek gyerekek, Marosszéktől Háromszékig.
Június 10-én délután 1 órától ismét ünneplőben lesz a búcsúra készülődő város központi tere.
 
Rangyák József
 
 
Szervezők: Hargita Megye Tanácsa, az András Alapítvány és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes.
Támogatók a Szülőföld Alap es a magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a csíkszentkirályi Hargita Gyöngye Rt. és a csíkszeredai Harmopan Rt.
 
 
A fotókat Ádám Gyula készítette.
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774