A balánbányaiak korszerű vízszolgáltatást szeretnének

( Szavazat)32 megjelenítés
A balánbányai lakosok többsége nem támogatja a helyi tanács döntését, mely szerint a város nem vesz részt a vízrendszer felújítását célzó projektben. Erről az április 10-ére összehívott lakossági fórumon szavaztak.
 
Lakossági fórumon mutatták be április 10-én Balánbányán a Hargita megye vízszolgáltató infrastruktúrájának és szennyvíztisztító rendszereinek felújítását célzó projektet, amelyet a Környezeti Regionális Operatív Program I. tengelyéből valósítanának meg. Jelen volt Georgeta Găină, a Környezetvédelmi Operatív Program közvetítő központjának igazgatója, Orbán Béla, Hargita Megye Tanácsa közszolgáltatások igazgatóságának vezetője, Mihai Mereş balánybányai polgármester és a helyi tanács tagjai, valamint az érdeklődő lakosok. A projektet a pályázatot benyújtó Harvíz Rt. vezetője mutatta be, majd a résztvevők meghallgatták a pró és kontra véleményeket, majd kézfelnyújtással jelezték álláspontjukat a projekt folytatása vagy a kilépés mellett. Bár nem számít hivatalos szavazásnak, a résztvevők több mint 90%-a a folytatás mellett döntött. Az eredmény nem kötelező érvényű a helyi tanács számára, de mindenképpen jelzésértékű, és a helyi tanácsnak figyelembe kell vennie a lakosság akaratát.
Székely Ágnes és Brezovszki György RMDSZ-es tanácsosok szerint mindenképpen pozitív döntés kell szülessen az ügyben. Szerintük a helyi tanács az elmúlt húsz évben egy méter vízvezetéket sem tudott kicserélni önerőből, éppen ezért ez a lehetőség kihagyhatatlan. Az RMDSZ-es tanácsosok egyhangúan elmondták, hogy bíznak a többi tanácsos józan ítéőképességében és a 24-ik órában megmentik ezt a megyei jeletőségű projektet, hiszen a város kilépése egész Hargita megyére nézve veszélyezteti a projekt a projekt megvalósítását.
Hasonlóképpen vélekedett Mereş Mihai polgármester is, aki kijelentette, hogy nem engedi, hogy gazdasági érdekek kerüljenek előtérbe az ügy kapcsán. További egyeztetéseket helyezett kilátásba a helyi tanács szintjén, és ha a következő tanácsülésen sem születik kedvező döntés, akkor referendumot ír ki, mert megengedhetetlen, hogy a város lemaradjon a közel tíz millió eurós projektről.
A kialakult helyzet tisztázása érdekében Hargita Megye Tanácsa, a Harvíz Rt. és Mihai Mereş balánbányai polgármester április 11-én egyeztetnek a környezetvédelmi minisztériumban.
 
Előzmények
 
Balánbánya víz- és csatornarendszere több mint negyvenéves, egyes részei már 1968 óta működnek. Ebből kifolyólag a rendszer sok helyen meghibásodott, és sok víz folyik el. A rendszert a bányavállalat működtette, majd a polgármesteri hivatal ügykezelésébe került, azonban továbbra is nagy volt a vízveszteség. Az ennek nyomán fellépő gazdasági veszteség mellett a meghibásodott rendszer okozta környezetszennyeződés sem elhanyagolható, mivel a szivárgások következtében fertőzési gócpontok alakultak ki a talajban és a tömbházak alagsorában.
A víz- és csatornarendszerek működtetését illetően az ügykezelést ellátó közigazgatási egységeknek és vállalatoknak alkalmazkodniuk kell az Európai Tanács 91/271/EEC számú irányelvéhez, amely előírja a városi szennyvíz gyűjtési, kezelési és elvezetési módját. Az alkalmazkodás határideje Balánbánya esetében 2015.
A HARVÍZ Közösségközti Fejlesztési Egyesületen keresztül lehetőség nyílt Balánbánya vízszolgáltató rendszerének felújítására egy 9,63 millió euró összköltségvetésű uniós projekt révén. A helyi tanács önrésze a projektben mindössze 2%. Enélkül a jelentős támogatás nélkül a szükséges munkálatokat nem lehet megvalósítani, és a karbantartás további hiánya oda vezethet, hogy megszűnik a vízszolgáltatás Balánbányán. Tekintettel arra, hogy a projektben a környező települések is érintettek, Hargita Megye Tanácsa jelezte, hogy a várost illető önrész felét átvállalja. Ennek ellenére a helyi tanács 2011. február 15-én nem fogadta el a vízszolgáltatás és szennyvízkezelés átruházását célzó szerződést, illetve nem hozta meg a megvalósíthatósági tanulmányt és a társfinanszírozást jóváhagyó határozatot. A döntés értelmében lemondtak a projekt kivitelezéséről.
A helyzet megmentéséért Hargita Megye Tanácsa és a Harvíz Rt. a prefektusi hivatalhoz fordult támogatásért és további egyeztetések érdekében. Ennek eredménye volt az április 10-ére összehívott lakossági fórum.
Csíkszereda, 2011. április 11.
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774