A biztonságos hegyi turizmusért

( Szavazat)44 megjelenítés
Helyükre kerültek a hegyi menedékek
Három hegyi menedék kapta meg végleges helyét a napokban Hargita megyében. A megyei önkormányzat a hegyimentő közszolgálatával együttműködve fontos és  érdekes projektet indított el 2009-ben: mivel sok eltűnt, eltévedt személyhez riasztották a hegyimentőket, azokon a nagy kiterjedésű lakatlan területeken, ahol nincs semmiféle óvóhely, hegyi menedékeket állítanak.
A program keretében megvásárolt első három faházikót a hivatásos és önkéntes hegyimentőknek sikerült kiszállítaniuk és összerakniuk, habár az időjárás nagyban megnehezítette a a dolgukat. A három menedéket a Fehérmezőn (Nagy-Hagymás-hegység), az Ördög-tónál (Hargita-hegység) és a Naskalat-hegységben (Gyimes völgye) helyezték el.
Hargita Megye Tanácsa további nyolc menedékhely létesítését tervezi a Biztonságos hegyi turizmus programja keretében. A kis faházikók akár életmentők is lehetnek az eltévedt turisták számára, ugyanakkor növelhetik a más tájakról érkező túrázók biztonságérzetét is, akik így szívesebben visszatérnek majd vidékünkre. A hegyimentők rendszeresen látogatják majd ezeket a pihenőhelyeket, és minden turistát arra kérnek, óvják és tartsák tisztán őket, hiszen a házikók bármikor újabb rászorulónak nyujthatnak menedéket.
Csíkszereda, 2010. július 26.  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774