A gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon 40 lakója utazhatott Marosvásárhelyre

( Szavazat)1356 megjelenítés
Kreatív kikapcsolódás kirándulással – gyergyói időseknek
Kirándulást szerveztek a Gyulafehérvári Caritas által működtett Szent Erzsébet Öregotthon lakói számára. A nyugdíjasokat és időseket támogató éves program keretében, Hargita Megye Tanácsától megpályázott összegből, az otthon negyven lakója és kísérői látogattak el Marosvásárhelyre. 
 Egynapos kirándulást szerveztek a Gyulafehérvári Caritas által működtetett Szent Erzsébet Öregotthon negyven gondozottja számára azzal a céllal, hogy kizökkentsék őket a szürke hétköznapok világából, és energiával töltődjenek fel.
– Elsősorban a testvérkapcsolatunk megerősítése céljából utaztunk Marosvásárhelyre, az ottani, szintén a Caritas keretében működő nappali foglalkoztatóközpont meghívására – nyilatkozta Kiss Gabriella, a Szent Erzsébet Öregotthon szociális munkása. Kiemelte, hogy a vásárhelyi foglalkoztatóközponthoz tartozó idősek már korábban jártak Gyergyószentmiklóson, az itteni ápoltakkal együtt ünnepelték a farsangot is. A kirándulásról hetekkel korábban kifüggesztették a hirdetést az otthonban, amelyre bárki feliratkozhatott, aki úgy érezte, hogy megbirkózik az úttal, majd a névsor véglegesítése után az ápolók beszereztek minden segédeszközt, amire szükségük lehetett az utazás során.
Mint beszámoltak róla, szakmai szempontból nézve is nagy élmény volt bepillantást nyerni a nappali foglalkoztatóközpont munkájába, leginkább a kreatív foglalkozásokon vettünk részt, ahol tapasztalatcserére is sor került. A kirándulás alkalmával a gyergyószentmiklósi csoport a foglalkoztatóközpont mellett ellátogatott a Kultúrpalotába, valamint az állatkertbe is. Volt a kirándulók között olyan idős személy is, aki most, 80 évesen járt először ilyen helyen.
A gyergyói otthon gondozói fontosnak tartják, hogy programokat szervezzenek továbbra is a gondozottak számára, ami feltölti őket és értelmet, energiát adhat az életükben. Legközelebb a Figura Stúdió Színház szeptember 12-én rajtoló nemzetközi fesztiváljára, valamint a hétvégi Lovas Napokra tervezik a látogatást.
A marosvásárhelyi kirándulás költsége közel 3500 lej volt, amelyből 2200 lej Hargita Megye Tanácsa támogatása.
 
Gyergyószentmiklós, 2012. szeptember 11.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774