( Szavazat)66 megjelenítés Összeült a megyei urbanisztikai és területrendezési műszaki bizottság
Hargita Megye Tanácsának és a Területrendezési és Urbanisztikai Műszaki Bizottságnak közös feladata meghatározni a megye településeinek általános területrendezési és urbanisztikai fejlődési irányelveit – hangzott el június 29-én a Székelyudvarhelyen tartott ülésen, amelyen részt vettek a megyei tanács munkatársai és a bizottság tagjai is. Amint azt a résztvevők – építészek, urbanisták, műemlékes, illetve útügyi szakemberek, közgazdászok – megfogalmazták, szintén közös feladat a települések hagyományos arculatának, utcaszerkezetének megőrzése, valamint a védett övezetek azonosítása.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2011 június 30
A jelen lévő szakemberek támogatását kérte Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke ahhoz, hogy vidékünket minél inkább befektetőbaráttá tegyük. Az elöljáró szerint ehhez szükséges a megyei műszaki bizottság működése, amelynek segítségével összehangolhatók a megyében előkészületben lévő területrendezési tervek.
Az ülésen kezdeményezték a Hargita-hegység mint a megye legnagyobb turisztikai potenciáljával rendelkező övezet zonális fejlesztési tervének kidolgozását. A szakemberek fontosnak tartják, hogy az övezeti rendezési terv tudományos szaktanulmányok eredményeire alapozott területhasznosítási tervre épüljön, ugyanis az európai minőségű hegyvidéki turizmus elsődleges feltétele az infrastrukturális fejlesztés. Alapelv kell legyen a rendezési terv kidolgozásánál több szempont – a táj, a gazdag növény- és állatvilág, illetve a természeti kincsek – figyelembevétele, és a területhasznosítási tervek alapján megalkotnák a vonatkozó szabályzókat. A többlépcsős folyamat célja, hogy a befektetőknek világos útmutatóval szolgáljanak arra vonatkozóan, hol lehet beruházni, és melyek a védett övezetek.
Fülöp Otília megyei főépítész a rendezési tervek kapcsán bejelentette, a tervről lakossági fórumokon tájékoztatják a Hargita-hegységhez kötődő települések lakosságát, a konzultációk időpontját meghirdetik majd a sajtóban.
Máréfalvi fejlesztési tervek
Az urbanisztikai bizottság megbeszélése előtt Borboly Csaba megyeitanács-elnök Máréfalva polgármesterével és tanácstagjaival találkozott, valamint a helyi közbirtokosság elnökével. Dávid Lajos községvezető számos fejlesztési elképzelést, illetve problémát ismertetett, többek között idén további székely kapuk felúíjtását szeretnék, továbbá tervek között szerepel sportcsarnok építése, az iskola bővítése, valamint villamosítás és csatornázás. Mindezek mellett a helyi közbirtokosság törpe-vízierőmű létrehozását tervezi a közbirtokosság területén átfolyó patakon.
Csíkszereda, 2011. június 29.