A Hargita megyei mezőgazdasági szakoktatás visszaállításáról tárgyaltak

( Szavazat)59 megjelenítés
Május 24-én Csíkszentmártonba a „Tivai Nagy Imre” szakközépiskola adott otthont annak a tanácskozásnak, melynek témáját a mezőgazdasági szakoktatás visszaállítása képezte. Az egybegyűlteket Márton István a megyeitanács vidékfejlesztési egyesületének elnöke köszöntötte, hangsúlyozva a szekemberképzés fontosságát és átadta a szót Vízi István aligazgatónak, aki beszámolt a jelenlegi oktatásról és a jövő évi tervekről valamint bővebben beszélt az iskolarendszerű képzésről, az inaskodásról ás a felnőttszakképzésről. 
 A Hargita Megyei Agrárkamara felnőttképzéseiről Miklós Levente tájékoztatta a résztvevőket, elmondta: idén több, mint 560 diák vesz részt az oktatásban. Jelen pillanatban az általános mezőgazdaság szak, méhész és általános élelmiszeripari szakokon működik képzés. Próbálunk megfelelni az igényeknek, hisz a tapasztalat azt mutatja, hogy van igény. – nyilatkozta az agrárkamara munkatársa.
Kolozsvári Tibor, a Szent Ferencz alapítvány megbízottjaként beszélt az árva gyerekekek helyzetéről, megoldást keresve azok gyakorlati oktatására.
Az eseményen részt vett Tánczos Barna, az RMDSZ csík területi szervezetének mezőgazdaságért és vidékfejlesztesért felelős alelnöke, aki egy konkrét terv összeállítását szorgalmazta. Véleménye szerinte először meg kell határozni, hogy melyek azok a körülmények amelyeket teljesítenie kell egy gazdának vagy vállalkozónak abban az esetben ha gyakorlatozókat fogad. A 2013-as tanévre elő lehet készülni mindezek gyakorlatba ültetéséhez.
 
Csíkszereda, 2012. május 24.
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774