A helyi közösségek kezében vannak az iskolák

( Szavazat)33 megjelenítés
Király András oktatási államtitkár Csíkszeredában ismertette az új tanügyi törvényt
 
Az új oktatási törvény lehetővé teszi, hogy az iskola olyan legyen, amilyennek a helyi közösség akarja – jelentette ki december 9-én, pénteken Csíkszeredában Király András, az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium RMDSZ-es államtitkára, aki a Hargita megyei polgármesterekkel, iskolaigazgatókkal, szaktanfelügyelőkkel, politikusokkal találkozott, hogy megvitassák az új oktatási törvényt. Az esemény helyszínét Hargita Megye Tanácsa biztosította. A megyeháza amfiteátrumában az államtitkár mellett helyet foglaltak munkatársai – Szőcs Domokos vezérigazgató, Nagy Éva kabinetigazgató és Borsos Károly László tanácsos –, valamint Ferencz Salamon Alpár főtanfelügyelő, a megyei tanács részéről pedig Birtalan József megyemenedzser és Becze István megyei tanácsos. Továbbá jelen voltak Bondor István, Szentes Antal és Tamás Zoltán tanácsosok is, a megyei tanács tanügyi bizottságának tagjai.
 
 
Birtalan József megyemenedzser köszöntőjében elmondta, hogy a megyei tanács saját eszközeivel igyekszik támogatni az anyanyelvű oktatást, erre példaként a székely történelemtankönyv kiadását említette. Király András államtitkár ismertette az új oktatási törvény részleteit. A jogszabály egyik legfontosabb eleme a decentralizálás, amellyel megnő a helyi közösségek szerepe az iskolák működtetésében, ami nagyobb felelősséget is jelent. A tanintézetek vezetőtanácsában képviselteti majd magát a helyi önkormányzat, a szülők, valamint a pedagógusok, és önmagában egyiknek sem lesz abszolút többsége, tehát a három képviseletből legalább kettőnek mindig meg kell egyeznie ahhoz, hogy dönteni lehessen, mutatott rá az államtitkár, aki kijelentette: ezentúl valamennyi polgármesteri hivatalnak pontos képe kell hogy legyen a településén lévő iskolák helyzetéről, fenntarthatóságáról, mert a helyi közösség dönthet majd osztályok megtartásáról, illetve összevonásáról is. További lényeges eleme a törvénynek, hogy a következő tanévtől az iskolák maguk szervezik meg a versenyvizsgákat (a tanfelügyelőség felügyeletével), és nagyobb hangsúlyt kapnak az órák utáni tevékenységek, valamint a tehetséggondozás. A szakmunkásképzés és a posztliceális oktatás szintén kiemelt helyen szerepel az új rendszerben.
 
Szőcs Domokos szerint az új törvény egy keret, amit meg kell tölteni tartalommal. A vezérigazgató elmondta, hogy sorra jelennek meg a módszertanok, és az egyik kimondja, hogy a pedagógusoknak járó szabadság évi 62 munkanap, és kivehető a vakációk ideje alatt. Továbbá az is elhangzott, hogy a jogszabály értelmében a tanároknak fel kell mérniük a diákok igényeit, amit figyelembe kell venniük az oktatás során.
 
A találkozón a hozzászólók leginkább az iskolai előkészítőkről érdeklődtek, az úgynevezett nulladik évről, amely a kötelező oktatás része lesz a következő tanévtől, és a helyi közösségek döntenek arról, hogy a napközi vagy az iskola épületében kapjon helyet, de az iskolai oktatás része lesz. Szó volt még a fejkvótarendszerről is, amelyre a Hargita megyei főtanfelügyelő szerint nagyon oda kell figyelni az osztálylétszámoknál, mert nem mindegy, a helyi közösség mekkora összeget kap az államtól. Az is elhangzott, hogy ha egy kisváros vagy község nem tudja fenntartani a településén lévő valamelyik iskolát, abban az esetben az illető oktatási intézményt a megyei tanácsnak kell átvennie.
 
Csíkszereda, 2011. december 9.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774