( Szavazat)47 megjelenítés Játszóteret avattak Csíkszentmihályon
A Nemzetközi Gyermeknap apropóján június 2-án, csütörtök délben került sor a Hargita Megye Tanácsa és a helyi polgármesteri hivatal támogatásával épült játszótér avató ünnepségére Csíkszentmihály főterén.
Kósa Péter polgármester beszédében köszönetét fejezte ki Borboly Csaba megyeitanács-elnöknek amiért 5 000 lejjel támogatták a játszótér megépítését.
Utolsó frissítés: péntek, 2011 június 03
„Kívánom, hogy soha üresen ne maradjon a játszótér, és adja Isten, hogy forduljon meg a helyzet, a városi kisgyermekek is látogassanak községünkbe, nagyszülőkhöz, barátokhoz, és legyen vonzó számukra Csíkszentmihály játszótere” – mondta a polgármester.
„Bízom benne, hogy ez a nap emlékezetes marad mindannyiunk számára. Lassan el kell jutnunk oda, hogy városról kijöjjenek a gyerekek, barátkozzanak a helyi gyerekekkel, mert lehet, hogy itt Csíkszentmihályon biztonságosabb és egészségesebb játszani, mint egy-egy zsúfolt városban.” – fogalmazott köszöntőjében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
„A célunk az, hogy az életminőség ugyanolyan legyen Csíkszentmihályon, mint Csíkszeredában. Biztonságos körülmények között, védett helyen barátkozzanak a gyerekek, töltsék együtt kellemesen a szabadidejüket.” – fűzte hozzá a megyeitanács-elnök.
Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa Programok és Vidékfejlesztési Igazgatóságának vezetője a Játszótér építő programról elmondta: „2008-ban indítottuk el a programot, eddig 41 játszóteret építtettünk Hargita megyében, mintegy 200 000 lejt fordítva rá. A gyerek egészséges fejlődése szempontjából nagyon sokat számít, hogy napjának bizonyos részét társaságban töltse. A játék komoly dolog!” – mondta zárszóként a Játszótér építő program munkacsoportjának vezetője.
Végül Mandel Zoltán, a gyermekbarát, és EU-s szabványoknak megfelelő játszóteret építő Gordius Plus Kft. vezetője reményét fejezte ki, hogy hosszú ideig lesz a falu szolgálatában az új játszótér.
Az ünnepélyes szalagvágásnál Borboly Csaba tanácselnök egy kisfiú segítségét kérte a szalag elvágásánál. A gyerekek csakhamar birtokukba vették a játszóteret.
Csíkszereda, 2011. június 2.