A kereszténységnek fontos mondanivalója van a társadalom számára

( Szavazat)45 megjelenítés
Előadás-sorozatot tartottak az egyház társadalmi tanításáról Csíksomlyón
 
X. Jubileumi Tanulmányi Napok az egyház társadalmi tanításáról címmel rendeztek előadás-sorozatot január 27-én Csíksomlyón, a megyei tanács Multifunkcionális Központjában.
Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ és a budapesti Márton Áron Társaság szervezésében a résztvevők előadást hallhattak A bankok szerepe a gazdasági válságban, szegénység és gazdagság a Caritas in Veritate és a Quadragesimo anno pápai körlevelek tükrében témakörben. A rendezvény mottója egy Robert Schuman-idézet volt: „Európának érdekében áll, hogy ura legyen saját sorsának.” Az előadásokon részt vett Tamás József segédpüspök, dr. Orbán Szabolcs OFM-tartományfőnök, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere is.
A megnyitón Borboly Csaba örömét fejezte ki, amiért a megyei tanács partner lehet ebben a kezdeményezésben, hiszen mint elmondta, az eddigi tanulmányi napok hatással voltak az intézmény tevékenységére, amely számos számos ifjúsági, kulturális, gazdasági programokat szervez az egyházzal együttműködve. A tanácselnök szerint jövőképre, a szolidaritáson alapuló, egymást erősítő rendszerekre van szükség, amelyek kialakításához elengedhetetlen a párbeszéd.
Soós Károly, a Márton Áron Társaság elnöke kifejtette, hogy a tanulmányi napok célja egy társadalmi párbeszéd kialakítása, hiszen a katolikus egyháznak, a kereszténységnek fontos mondanivalója van a társadalom számára. Az evangéliumnak nemcsak igehirdetés formájában kell elhangoznia, hanem a társadalom minden területét át kell hatnia. Soós Károly szerint a nemzeti közösség megmaradása szempontjából fontos, hogy kilássunk a világba, megismerjük azokat az értékeket, amelyeket a teremtő Istentől kaptunk.
Csató Béla csíkszentkirályi plébános, a rendezvény kezdeményezője elmondta, hogy társadalmunk külön egyedekből áll, különböző életvitelekkel, és egy kiegyensúlyozott hálózatot alkot, amely ha megbomlik, problémák jelentkeznek, például egy gazdasági válság. Az emberi élet ökofeltételei a kultúra, lelkiség, gazdaság, amelyek között csak a szeretet képes összhangot teremteni, ennek megélésére, továbbadására buzdította a plébános a résztvevőket.
Borboly Csaba Márton Áron-emlékéremmel jutalmazta Csató Béla áldozatos, kitartó munkáját, amelynek köszönhetően a rangos eseménysorozat tizedik állomásához érkezhetett. Hargita Megye Tanácsának Márton Áron-emlékérme azoknak a személyeknek adományozható, akik a tudományos, kulturális és sportéletben, a közigazgatásban, a megye nemzetközi kapcsolatainak építésében vagy más területeken kimagasló eredményeket értek el, vagy tevékenységükkel méltóvá váltak az elismerésre.
A résztvevők a továbbiakban olyan rangos, tartalmas előadásokat hallgathattak, mint dr. Jitianu Liviu „Boldogok a ... szegények”. Embernek lenni a szegénység-gazdagság feszültségében vagy dr. Holló László Ért-e a pápa a közgazdasághoz, avagy a spekulatív pénzügyi tevékenységek okozta gazdasági válság a katolikus társadalometika mérlegén című előadása, de előadást tartott Halász Geyza Zsolt számvevő az Európai Számvevőszék részéről, Bokor-Halász Katalin, az OTP Bank főosztályvezetője, Korodi Attila parlamenti képviselő és dr. Orbán Szabolcs OFM-tartományfőnök is.
 
Csíkszereda, 2012. január 27.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774