( Szavazat)116 megjelenítés Falvainkat csak közös erőfeszítéssel lehet megmenteni
Hargita Megye Tanácsa az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított a kis falvak lakói életkörülményeinek javítására, ennek érdekében számos programot indított, hogy otthon maradásra ösztönözze a fiatalokat. A megvalósításokról és a jövőbeni tervekről Borboly Csaba megyeitanács-elnök és Birtalan József megyemenedzser tájékoztatta a sajtó képviselőit április 25-én, szerdán Székelyudvarhelyen.
Utolsó frissítés: péntek, 2012 április 27
– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy azt a több mint száz kisfalu, amely Hargita megyében található, támogassuk. Az évek során a városok és a községközpontok mellett nem kaptak kellő figyelmet és támogatást azok a kistelepülések, ahol pár százan élnek. Ezért indítottuk el a Kisvíz és a Kisvillany programunkat, melyekkel a háromszáznál kevesebb lélekszámú helységeket céloztuk meg. Nincs igaza annak, aki azt mondja, hogy a kisfaluban nem kell parkosítani, nincs szükség sportcsarnokra. A kisfalvak vonzóak lehetnek a városi emberek számára is, nélkülük gyökértelenekké válhatunk – hangsúlyozta Borboly Csaba, aki példaként hozta fel a vízrendszerek és a villamos hálózatok kiépítését, helyi kultúrotthonok, valamint óvodák és iskolák felújítását, templomok helyreállítását, utak korszerűsítését, ravatalozóházak építését, valamint tejbegyűjtő központok és községi konyhák létesítését. A Kisvíz program ivóvízhálózat-fejlesztése 45 ezer embert érint, míg a csatornahálózat bővülése több mint 80 ezer ember mindennapjait könnyíti meg – emelte ki a tanácselnök.
A jövőben vonzóbbá szeretnék tenni a vidéket az értelmiség számára, akár ösztöndíjrendszer létrehozásával is.
– Van ennek a programnak kifutása, és ezeket a dolgokat érdemes folytatni! Falvainkat csak közös erőfeszítéssel lehet megmenteni. De nem csak megmenteni szeretnénk, hanem vonzóvá tenni mások számára is – összegzett a megyeitanács-elnök.
Birtalan József megyemenedzser meglátása szerint a kisfalvak fel fognak éledni, és a program elősegíti, hogy a fiatalok helyben maradjanak vagy visszaköltözzenek.
– Ezek a települések a végváraink, amelyeket óvni, fejleszteni kell, és jövőt kell építeni számukra az ilyen programok segítségével – mondta a megyemenedzser.
A tanácselnök a nap folyamán ellátogatott a megye legkisebb településére, a Felsőboldogfalvához tartozó, huszonhat lelket számláló Sándortelkére, ahol a kultúrotthonban találkozott a helybeliekkel. Velük közösen megtekintette a tejbegyűjtő központot, valamint az igencsak rossz állapotban lévő templomot is.
– Össze kéne fognunk azért, hogy a lehetőségeket felkutassuk, és megjavítsuk, ami megjavítható – jelentette ki Borboly Csaba.
Ugyancsak szerdán délután átadták azt a kisvízrendszert, amelyet a Felsőboldogfalva községhez tartozó Árvátfalván építettek ki.
– Bízom benne, hogy a minőségi élet megteremtéséhez járul hozzá ez a vízrendszer. Közös sikerünk, hogy egy újabb kistelepülésen sikerült vízhálózatot létesíteni – emelte ki köszöntőjében a megyeitanács-elnök, aki az ünnepélyes szalagvágás után a jelenlévőkkel együtt meg is kóstolta a tiszta vizet.
Csíkszereda, 2012. április 25.