( Szavazat)43 megjelenítés Bétában ravatalozó épület alapkövet tettek le, Énlakán felújított kisvízrendszert adtak át vasárnap. Firtosmartonosban új közösségi konyha készül, Siklódon a legnagyobb problémát a földcsuszamlások okozzák.
Utolsó frissítés: hétfő, 2012 április 30
Székelykeresztúr térségi falvakba látogatott április 29-én Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A Birtalan József megyemenedzser és Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere kíséretében tett látogatása alkalmával a tanácselnök a kisfalvak fejlesztési lehetőségeiről egyeztetett a helyiekkel.
A tanácselnök részt vett a Bögöz községhez tartozó Bétában épülő új római katolikus ravatalozó épület alapkövének letételén. A település lakosainak, valamint a magyarországi Dág testvértelepülésnek a hozzájárulásával elkészített tervek alapján Hargita Megye Tanácsának 32 ezer lejes támogatásával készült el a ravatalozó alapja, amelyet búzaszenteléssel egybekötött ünnepségen szentelt meg Pál Ferenc, a település római katolikus lelkésze.
Énlakán a XV. századi unitárius templomban tartott vasárnapi istentiszteletet követően átadtak a felújított kisvízrendszert a falu határában levő víztartálynál. Énlaka lakosainak igénylésére Hargita Megye Tanácsa a 300-nál kevesebb lakosú települések víz- és csatornarendszerének a kiépítését támogató programjából közel 138 ezer lej értékben biztosította a források bekötését, 4 223 méter fővezeték lefektetését, valamint a nyomásszabályozó felszerelését. Etéd község polgármesteri hivatala ötezer lejes önrésszel járult hozzá a 2011 őszén elkezdett munkálatokhoz.
Szőcs László, Etéd község polgármestere szerint nagy kincs a tiszta forrásvíz, amelyet a világon sokan nélkülöznek. A vízrendszerre Dancs Lajos helyi unitárius lelkész kérte Isten áldását.
– Énlaka olyan kincs, amelyre a továbbiakban is kiemelt figyelmet kell, hogy fordítsunk – hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a kisvízrendszer átadásán. A tanácselnök a továbbiakban az út elkészítését tartja kiemelten fontosnak, hogy az énlakiak könnyebben elérhessék az etédi községközpontot.
A szintén Etéd községhez tartozó Siklód lakosai számára is egyik probléma az út. Borboly Csaba tanácselnök vasárnapi látogatása alkalmával a helyiekkel való egyeztetés során a Szováta irányába vezető 136B számú megyei út tervének elkészítését emelte ki prioritásként a 2014-es évi újabb uniós pénzügyi tervezési időszak indulásáig, hogy pályázni tudjanak a Küsmöd, Siklód és Szováta útszakasz kiépítésére.
–\t A zsákutcás kistelepülések fennmaradásának és fejlesztésének alapját az utak kiépítése biztosíthatja, amely a szomszédos nagyobb településekkel köti össze. Kisfalvaink olyan értéket képviselnek, amelyből a nagyobb településeknek is haszna származhat – hangsúlyozta siklódi látogatása alkalmával a tanácselnök.
Raab Vilmos siklódi református lelkipásztorral való egyeztetése során Borboly Csaba a siklódiak legnagyobb problémájáról, a földcsuszamlásokról értesült. Siklódon és környékén van Hargita megyében a legnagobb veszélye a földcsuszamlásnak, amelyre a megoldást a szűk völgyben folyó patakon kiépített gátrendszer jelentheti.
A siklódiak másik problémája a nagyon rég kiépített és már elavult vízrendszer, amely teljes felújításához kértek segítséget a helyiek a megyei tanács elnökétől.
A Szentábrahámhoz tartozó Firtosmartonosban Hargita Megye Tanácsának nyolcezer lejes támogatásával kezdődött el a közösségi konyha építése a kultúrotthonnak is helyet adó épületben. Borboly Csaba a helyszínen történt látogatása alkalmával, bár nem jutott be a készülő konyhába, további támogatásáról biztosította a helyieket, és arra kérte, juttassák el hozzá azokat a szükségleteket, amelyekkel a konyha még gyümölcsszezon előtt elkészülhet.
Csíkszereda, 2012. április 30.