A közigazgatási bíróságon folytatódik a Neamţ megyével való határvita

( Szavazat)43 megjelenítés
Nem történt előrelépés a Hargita és Neamţ megye, illetve a három település – Gyergyószentmiklós, Békás és Damok – határvonalának tisztázásában a két megye legutóbbi, szeptember 24-i találkozóján. Jelen állás szerint Hargita megye prefektusára vár a feladat, hogy a közigazgatási bírósághoz forduljon, miután nem közeledtek az álláspontok. Az egyeztetésen jelen volt Jean-Adrian Andrei, Hargita megye, illetve Ilie Dumitru Haralambie Mitea, Neamţ megye prefektusa, Nagy István, Gyergyószentmiklós jegyzője, Kolcsár András referens, valamint Chiorean Adrian Hargita Megye Tanácsa részéről. 
 Mint ismeretes, a határvitát a rendszerváltás óta nem sikerült megoldani, a többszöri egyeztetés ellenére sem. Többévi vitát követően, 2002-ben a Hargita megye prefektusának 90/2002-es számú és Neamţ megye prefektusának 94/2002-es számú rendeletével kijelölt bizottság a Gyilkos-tónál ült össze a határvita tisztázására. Ekkor Gyergyószentmiklós városának küldöttsége kifejtette, hogy nem ért egyet azzal, hogy a két település közötti határ a Kupás pataknál lenne, ahogy a szomszédos megye küldöttjei állítják. A gyergyószentmiklósi küldöttség javasolta a Minisztertanács 1115/1968-as számú határozata grafikus mellékletének beszerzését, mivel ez a jogszabály állapította meg Hargita megyében a közigazgatási határokat, összhangban a 2/1968-as számú törvény rendelkezéseivel. Hargita Megye Tanácsa is aktív résztvevője a tárgyalásoknak, hiszen a Gyergyószentmiklós meg a két moldvai település, Békás és Damok közti határ egyben megyehatár is. Az ügy a bíróságon folytatódik.
 
Csíkszereda, 2012. október 19.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774