A központi intézményekbe látogattak Hargita Megye Tanácsa munkatársai

( Szavazat)31 megjelenítés
Hargita Megye Tanácsa 25 munkatársa látogatott november 22-én a bukaresti Victoria-palotába Becze István megyei tanácsos vezetésével, a román parlamentbe, valamint a kulturális és a környezetvédelmi minisztériumba. A látogatás célja az volt, hogy betekintést nyerjenek a központi intézmények működésébe.
Az első állomáson, a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium épületében Kelemen Hunor miniszter fogadta a Csíkszeredából érkezett csoportot, és bemutatta a minisztérium struktúráját, működését, továbbá beszélt aktuálpolitikai kérdésekről, a jövő évi költségvetés tervezetéről, valamint a tárcavezetői és szövetségi elnöki teendőinek az összehangolásáról is. Ezt követően a Victoria-palotában a megyei tanács munkatársai Markó Béla miniszterelnök-helyettessel és Nagy Zoltán államtitkárral találkoztak, abban a teremben, ahol a koalíciós egyeztető tanács szokott hetente ülésezni, és 1997–2000 között, a szövetség első kormányzati szerepvállalása idején, itt tartotta üléseit a kormány. Az RMDSZ korábbi szövetségi elnöke ismertette a kormányfő-helyettesi hivatal tevékenységét, és ugyancsak kitért aktuálpolitikai kérdésekre. Hangsúlyozta a parlamenti és a kormányzati jelenlét fontosságát, leszögezve: csak így lehet hatékonyan képviselni a magyarság érdekeit.
 
Szintén a Victoria-palotában találkozott a látogatókkal Borbély Károly, a Gazdasági Minisztérium RMDSZ-es államtitkára, aki méltatta a székelyföldi önkormányzatok, így Hargita Megye Tanácsa tevékenységét, szerinte Bukarestből is látszik a Hargita megyeiek munkája, és ehhez az RMDSZ igyekszik minden támogatást megadni parlamenti és kormányzati tisztségviselői révén.
 
A parlamentben a megyei tanács munkatársai az RMDSZ képviselőivel és szenátoraival találkoztak. A szenátusi frakció részéről jelen volt Fekete-Szabó András frakcióvezető, Gyerkó László frakcióvezető-helyettes, Albert Álmos, a munkaügyi, család és szociális védelmi bizottság tagja, valamint Bokor Tibor, a művelődési, művészeti, tömegtájékoztatási bizottság alelnöke, a képviselőházi frakció részéről pedig Márton Árpád frakcióvezető-helyettes, Pál Árpád titkár és Antal István, az ipari és szolgáltatásügyi bizottság tagja. Valamennyien hangsúlyozták a parlamenti jelenlét fontosságát, mivel számos olyan törvénykezdeményezés van román pártok részéről, amelyek a magyarság jogait csorbítanák, ezeket viszont sikerült eddig megakadályozni, ezért a jövőben is nagyon fontos a magyar képviselet a parlamentben.
 
A Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztériumban Borbély László tárcavezető fogadta a Hargita megyei küldöttséget. Beszámolt a roncsautó- és a Zöld Ház programról, a megyei hulladékkezelési projekt alakulásáról, illletve számos kérdésre válaszolt a környezetvédelem területén.
 
Csíkszereda, 2011. november 23.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774