( Szavazat)40 megjelenítés Konkrét lehetőségek fogalmazódtak meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tanulmányúton
Utolsó frissítés: hétfő, 2011 május 02
Április 27–30. között Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tanulmányi kiránduláson vettek részt Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk közösségépítő programjának Beszterce-Naszód megyei és aranyosszéki partnerei, a szórványmunkacsoport tagjaival közösen. A Bethlen Egyesület a Szülőföld Alap pályázati támogatásával szervezte meg a háromnapos tanulmányutat, melynek fő célja a magyar–magyar hármas kapcsolat kialakítása a szórvány és a belső, valamint a külső anyaország között.
Péntek reggel Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke a miskolci megyeháza Szász-termében köszöntötte a 12 fős küldöttséget. Emlékeztette a jelenlévőket, hogy Hargita és Borsod-Abaúj-Zemplén megye között 1997 óta létezik együttműködés, amit a továbbiakban szeretnének még feladatorientáltabbá tenni.
– Az anyaországnak erkölcsi kötelessége a határon túli magyarsággal foglalkozni – hangsúlyozta a közgyűlés elnöke.
– A terem névadója, a csíki származású Szász Endre festőművész személye is összeköti a két megyét, akinek hagyatékából állandó kiállítás nyílt Miskolcon, Csíkszeredában pedig utcanév őrzi nevét – fogalmazott Becze István, a delegáció vezetője. A megbeszélésen a megyei tanácsos több konkrét lehetőséget is felvetett az együttműködés terén. Megfogalmazódott a honosítási ügyintézés elősegítése a szórványban élő magyarok számára, valamint a magyarországi diákok erdélyi látogatása.
– Szeretnénk, ha minden diák eljutna hozzánk Székelyföldre. Van mit megmutatnunk számukra, ezért konkrét programokat dolgoztunk ki – mondta Becze István, megjegyezve, hogy ember és ember, település és település közötti kapcsolatokat szeretnének kialakítani.
A 2009-ben indított szórványprogrammal kapcsolatosan a megyei tanácsos hangsúlyozta:
– Felelősséggel tartozunk minden magyarért, hogy megmaradjanak nyelvükben, kultúrájukban, és legyenek képviselve ott, ahol fontos döntések születnek. Nem könnyű a szórványban magyarnak lenni, meg kell harcolni minden iskoláért, minden feliratért, minden magyarért.
Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa Programok és Vidékfejlesztési Igazgatóságának vezetője, az Összetartozunk közösségépítő program felelőse ismertette a szórványstratégiát és bemutatta ez eddigi eredményeket, megvalósításokat.
– A szórványprogramot Temes és Beszterce-Naszód megyével indítottuk el, tavaly sikerült kiterjeszteni Aranyosszékre is. Elsősorban kulturális programokat bonyolítottunk le, nagyon sikeresek voltak a gyerektáborok, melyekben magyarországi testvérmegyéink is segítettek – mondta Zonda Erika.
– A szórványban nem könnyű megmaradni magyarnak, de megéri – hívta fel a figyelmet Székely Emese, a Bethlen Egyesület képviselője. Elmondta, hogy elsősorban oktatással, kultúrával foglalkoznak, tevékenységük kiterjed egész Beszterce-Naszód megyére.
– Pluszértéket és nagyobb hatékonyságot tud biztosítani egy magyarországi partner bevonása – jelentette ki Székely Emese.
A tanulmányút során ellátogattak Széphalomra, ahol Kazinczy Ferenc mauzóleumát és a Magyar Nyelv Múzeumát tekintették meg, amely a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jelképe. A megbeszélésen az is megfogalmazódott, hogy szívesen látják az erdélyi és a szórványból érkező diákokat egyaránt Miskolcra és környékére.