A Mária útról tanácskoztak Csíksomlyón

( Szavazat)34 megjelenítés
A Recultivatur nemzetközi projekt részeként március 28-án konferenciát szerveztek a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban. A rendezvény a Délkelet-európai Transznacionális Együttműködési Program keretében kivitelezett Recultivatur nemzetközi projekt népszerűsítéséről, illetve a Mária út zarándokútvonal megépítéséről szólt. Az egynapos tanácskozást Petres Sándor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke nyitotta meg.
 
– A mai nap a találkozás napja, a lelki béke keresése találkozik a megmaradásunk kérdésére adott válasszal – mondta beszédében az alelnök. – Fontos, hogy megteremtsük megmaradásunk feltételeit, az egyik az idegenforgalom növelése lehet. Ebből a felismerésből készítette el Hargita Megye Tanácsa a turisztikai stratégiáját, és szerencsénk volt, mert időközben kerültek partnerek, akikkel most együtt megtehetjük az első lépéseket. A mostani projekt sikere az egyházi és a világi térségek, illetve régiók egymásra találásában rejlik.
P. Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója a kegytemplomról és a kegyszoborról tartott rövid történelmi áttekintőt, valamint a csíksomlyói búcsú programját ismertette. Szép Róbert, a megyei tanács fejlesztési igazgatóságának vezetője a Recultivatur projektet ismertette, amely alulról jövő kezdeményezés eredménye.
– A Caritas és az Erdélyi Kárpát-Egyesület azzal a kéréssel fordult Hargita Megye Tanácsához, hogy karolja fel a Mária út kiépítését. Mi megkerestük az európai uniós forrásokat, de hamar rájöttünk, hogy azok kevésnek számítanak. Ezért 11 partner bevonásával új programot készítettünk és pályáztunk meg, ez a Recultivatur. A projekt célja a tárgyi és szellemi vallási örökség, a helyi értékek, az emberi erőforrások és az infrastuktúra kihasználása oly módon, hogy munkahelyeket és jövedelmet generáljon a bevont térségeknek, továbbá más európai kulturális utakhoz való csatlakozás és vallási turisztikai ajánlatok kialakítása – mondta az igazgató.
Arsene Octavian, a bukaresti Turisztikai Fejlesztési Igazgatóság vezetője A vallási-kulturális útvonalak és azok befoglalása Románia idegenforgalmi kínálatába címmel, míg Márton András, a gyulafehérvári Caritas igazgatója A Mária út zarándokútvonal bemutatása címmel tartott előadást.
A Recultivatur program összértéke 3 020 000 euró, amelyből Hargita Megye Tanácsa önrésze 230 000 euró.
Csíkszereda, 2012. március 28.
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774