A nehézségek ellenére megépül a Borvíz útja

( Szavazat)62 megjelenítés

A felmerülő gondok ellenére javában tartanak a Borvíz útja projekt kivitelezési munkálatai, amelynek során 14 székelyföldi település turisztikai infrastruktúráját újítják fel európai uniós finanszírozással.

Hargita Megye Tanácsa minden erejével azon dolgozott, hogy az illetékes minisztérium által készített, nagyon nehezen teljesíthető feltételeket támasztó licit ellenére is elkészüljön a projekt az érintett hat Hargita megyei településen: Tusnádfürdőn, Csíkszeredában (Zsögödfürdő), Borszéken, Gyergyóremetén, Szentegyházán (Homoródfürdő) és Székelyudvarhelyen (Szejkefürdő). Borboly Csaba tanácselnök szerint a fent említett közbeszerzési eljárás miatt épphogy sikerült megmenteni Borvíz útját, vele együtt a Phare-alapokból lehívott eurómilliókat sok utánajárással.

„Nem adtuk fel, tovább kerestük a módját, hogyan tudjuk kivitelezni a projektet, és mondhatni vért izzadva sikerült elérnünk, hogy ha féléves késéssel is, de megépüljön a Borvíz útja” – közölte Borboly Csaba, aki szerint a beruházás mérföldkő Székelyföld turisztikai fejlesztésében.

A kivitelező konzorcium augusztus végén szerződést kötött a regionális fejlesztési minisztériummal a munkálatok határidejének október 30-ig való meghosszabbításáról, így addig be kellett volna fejezni az új sétányok, pihenőpavilonok építését, az ásványvízforrások és a fürdőmedencék korszerűsítését, illetve a közvilágítás meg az ivóvízhálózat javítását az érintett helységekben. A munkálatokat viszont a kivitelező nem tudja elvégezni a vállalt határidőig, ezért a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium a munkavégzési szerződés újbóli meghosszabbítására készül. Ezt nyugodtan megteheti, ugyanis Phare-alapból, azaz uniós pénzből finanszírozzák az összesen mintegy tízmillió euró értékű beruházást, és a tárca már korábban meghosszabbította az Európai Unióval kötött finanszírozási memorandumot 2011. június 30-ig.

A projektben Kovászna megyei települések is részt vesznek: Sepsiszentgyörgy (Sugásfürdő), Oltszem, Málnásfürdő, Előpatak, Sepsibükszád, Barót, Bölön és Kézdimartonos.

   
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774