( Szavazat)42 megjelenítés Az elmúlt két-három hónapban több kihágást jeleztek az érintettek a kedvezményes személyszállítási jegyek eladását és elszámolását illetően.
Az elmúlt időszakban Hargita Megye Tanácsa Közbeszerzési és Közszállítási Igazgatóságához több bejelentés érkezett, miszerint a megyei tanács ügykezelésébe tartozó távolsági buszjáratokon a működtető vállalatok autóbusz-vezetői nem fogadták el a nyugdíjasok számára kibocsátott kedvezményes jegyeket, továbbá névtelen bejelentés érkezett a Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Vezérigazgatósághoz is hasonló visszaélésről.
Utolsó frissítés: kedd, 2011 május 10
A névtelen bejelentő szerint a mozgássérültek számára kibocsátott kedvezményes jegyek kitöltésekor néhány buszvezető arra vette rá a jegy tulajdonosát, hogy az utazás távolságának feltüntetésére szolgáló helyet hagyja kitöltetlenül, azzal a céllal, hogy utólag nagyobb távolságot írjanak be, ezzel növelve a jegy elszámolási értékét.
Hargita Megye Tanácsa kivizsgálást indított az ügyben, illetve Borboly Csaba tanácselnök felszólító levelet juttatott el a személyszállítási vállalatokhoz, felhívva figyelmüket a jelenségre. A levelek a kedvezményes jegyek kibocsátására és kitöltésére vonatkozó jogszabályok kivonatát is tartalmazzák.
Hargita Megye Tanácsa felhívja az érintett lakosok és utasok figyelmét, hogy a nyugdíjasok kedvezményes utazását szabályozó 2403/2004-es kormányhatározat értelmében a jegyek kiadásának megtagadása törvénybe ütközik. A mozgáskorlátozottak hasonló kedvezményeit a 2006-os 448-as számú, fogyatékkal élő személyek jogait védő törvény szabályozza.
Figyelmeztetésben részesítettek három autóbuszjáratot üzemeltető céget
Hargita Megye Tanácsa Közbeszerzési és Közszállítási Igazgatóságának munkatársai 2011 áprilisában 11 alkalommal vizsgálták szúrópróbaszerűen a megye területén tömegközlekedéssel foglalkozó cégek munkáját. Az ellenőrzések során három esetben találtak kisebb rendellenességeket: Gyergyószárhegyen, Borszéken és a Ditró–Tölgyes–Borszék-járat vonalán. Az igazgatóság munkatársai írásos figyelmeztetésben részesítették az érintett cégeket.
A megyei tanács felhívja az utasok figyelmét arra, hogy ha bármilyen hiányosságot, szabálysértést észlelnek a Hargita megyei helyközi buszjáratokon, megírhatják a megyei tanács illetékeseinek az info@hargitamegye.ro e-mail címre, vagy beküldhetik postán a következő címre: Hargita Megye Tanácsa – Közbeszerzési és Közszállítási Igazgatóság, Szabadság tér 5. szám, 531040 Csíkszereda.
Csíkszereda, 2011. május 9.