( Szavazat)38 megjelenítés Hargita Megye Tanácsa fafórumnak nevezett egyeztetéssorozata keretében a gyergyói, illetve al- és felcsíki közbirtokosságok képviselői után kedden, április 30-án az udvarhelyszékiekkel egyeztettek a megyei tanács a fa helyi feldolgozására és értékesítésére vonatkozó akciótervéről. Birtalan József, a megyei tanács alelnöke köszöntötte az egyeztető találkozón megjelent közbirtokossági vezetőket, hangsúlyozva, hogy Hargita Megye Tanácsa segíteni szeretné azt a folyamatot, hogy a fa helyben kerüljön feldolgozásra, és elsősorban az erdőtulajdonosok, illetve helyi vállalkozók profitáljanak ebből, ezért kezdeményezett térségenként megbeszéléseket a közbirtokosságok vezetőivel.
Utolsó frissítés: szerda, 2013 május 01
– Most különösen fontos kihívás számunkra, hogy próbáljuk meg növelni a helyi fafeldolgozás arányát, és ne alapanyagként adjuk el. Akkor lehetünk sikeresek, ha befektetve és a jó példákat követve megélhetést biztosíthatunk Székelyföldön. Információim szerint Hargita megyében nincsen olyan erdő, amelynek ne lenne meghatározott kitermelési ütemterve – az pedig közös érdek, hogy ezt mindenki tartsa be. A jövő mindenképpen azokban a tervekben, feldolgozási elképzelésekben és késztermék-értékesítésekben képviselik, amelyek a régióban tartják a profitot – mondta el Birtalan József.
Hargita Megye Tanácsának gazdaságfejlesztési stratégiáját Miklóssy Ildikó, a megyei tanács Fenntartható Erdőgazdálkodás munkacsoportjának vezetője ismertette, kiemelve a stratégiának a hatékony erdőgazdálkodásra és fafeldolgozásra vonatkozó részeit. Ezt követően a megye közbirtokosságainak körében végzett felmérés Udvarhelyszékre vonatkozó eredményeit a megyei tanács alintézményeként működő Hargita Megyei Agrárkamara munkatársa, Kovács Imre ismertette. A huszonegy közbirtokosság által kitöltött kérdőívek egyik leglényegesebb következtetése az, hogy a megye többi részéhez hasonlóan az udvarhelyszéki szervezetek is nagy arányban (86%) csak Hargita megyei ügyfeleknek értékesítenek fát. A közbirtokosságok tulajdonában levő erdőkre vonatkozó területi és kitermelési adatok, illetve értékesítési elvek bemutatását követően Kovács Imre összegezte az udvarhelyszéki közbirtokosságoknak a helyi közösségeket erősítő 2013-as évi terveit, projektjeit.
A helyi közösségek érdekében kifejtett tevékenységhez kötődött dr. Kósa István, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Társadalomtudományok Kara dékánjának hozzászólása is, aki ismertette azt az ösztöndíjprogramot, melyet a Sapientia a közbirtokosságokkal együttműködve indítana el, és amellyel az egyetemet végzett fiatalok itthon maradását vagy hazatérését segítenék elő.
A Székelyudvarhelyen megtartott fafórum második felében Miklóssy Ildikó tájékoztatta a jelenlevőket a megye másik három térségében megtartott egyeztetések következtetéseiről, ezt követően pedig hasznos eszmecserét folytattak, aminek során a jelen levő közbirtokossági vezetők ismertették sokszor közös gondjaikat, de azokat az eredményeiket is, amelyek példaértékűek a többiek számára. A jelenlevők partnerséget ajánlottak a megyei tanácsnak a fenntartható erdőgazdálkodás és a versenyképes megyei faipar támogatását célzó projektjeihez.
A megyei tanács a fa helyi feldolgozására és értékesítésére vonatkozó akciótervéről május hónap folyamán újabb, ezúttal szélesebb körű egyeztetéseket szervez, a fafeldolgozók és az erdészetek képviselőinek bevonásával.
Székelyudvarhely, 2013. április 30.