Szentes Csaba polgármester beszédében az 1764. január 7-i mészárlásról szólva azt mondta, hogy akkor is békés emberek lakták Madéfalvát és az egész Csíki-medencét, akik nem fegyvert fogni akartak a zsarnoki hatalom ellen, hanem kiváltságaikat, katonáskodási hagyományaikat féltve, közös megmozdulással, békés úton próbálták megvédeni jogaikat, megőrizni szabadságukat.

– Ma már nyoma sincs az akkori elnyomó hatalomnak, de kisebbségben élő székely népünk Isten-, ember- és szabadságszeretete örök érvényű – jelentette ki Szentes Csaba.

Borboly Csaba arra emlékeztetett, hogy a székelyek történelmük során a kritikus helyzetekben mindig összefogtak a jogaikat csorbítani akaró hatalommal vagy a közös ellenséggel szemben, mindig együtt harcoltak szabadságjogaikért.

– E szabadságszeretetet az autonómia fogalommal szoktuk a közbeszédben megjeleníteni. Eleink a székely önszervezésről, autonómiáról nemcsak beszéltek, nem elméleteket gyártottak, hanem a mindennapi életüket annak jegyében szervezték meg. Mindig annyi autonómiájuk volt amennyit ki tudtak harcolni maguknak, de a megszerzett jogaikkal mindennap éltek is. És így van ez napjainkban is: annyi az autonómiánk, amennyit kivívunk, megszerzünk, megőrzünk.

A tanácselnök a bátorság, a helytállás szimbólumának nevezte Madéfalvát. Szerinte napjainkban már nem az osztrák sereghez hasonló „kézzelfogható ellenségek” veszélyeztetik a székely közösséget, hanem az elvándorlás, a közömbösség, az elfordulás a közügyektől, illetve a magunkba fordulás.

– E veszélyek kevésbé érzékelhetőek, kevésbé kézzelfoghatóak, de valósak. A mai megemlékezés azért is fontos tehát, hogy felkészítsen, lélekben erősítsen bennünket e veszélyek ellen – zárta mondandóját Borboly Csaba. (A teljes beszéd elolvasható itt.)

Zsigmond Barna Pál főkonzul a madéfalvi mártírokat az 1849. október 6-i vértanúkhoz hasonlította.

– A madéfalvi mártírok legféltettebb kincsükkel, saját életükkel kiáltottak nemet arra a jogtiprásra, amely közösségük létét, évszázadok során szerzett szabadságjogaik megtartását veszélyeztette. Éppen ezért kötelességünk rájuk emlékezni, hiszen a ma élő nemzedékekért adták életüket. Az, hogy itt ma is székelyek élnek, nekik is köszönhető. Üzenetük világos és ma is megszívlelendő: van esély a megmaradásra. Ehhez azonban összetartásra van szükség a legkisebb közösségektől, a családoktól kezdve a nemzeti közösségünkig – fogalmazott a főkonzul.

Tánczos Barna szenátor arra hívta fel a figyelmet, hogy a két és fél évszázaddal ezelőttihez hasonló veszély fenyegeti ma a székelységet.

– A 18. század második felében az új adminisztratív területek létrehozása, az ősrégi székely székek szétrobbantása azt a célt szolgálta, hogy megfosszák a székely népet autonómiájától, attól, hogy saját dolgaiban maga dönthessen. Ma ugyanazzal a módszerrel szeretnék egyes román politikusok Székelyföldet szétdarabolni. A Habsburg-propagandához hasonlóan, ma is a modern államigazgatás megteremtésére hivatkoznak a megyék, régiók átszervezése kapcsán, de a valós szándék a székelység megtörése, térdre kényszerítése, asszimilálása, amit nem hagyhatunk szó nélkül, és küzdenünk kell ellene itthon, Bukarestben és Brüsszelben egyaránt – hangsúlyozta a szenátor.

A beszédek után koszorúzás következett, majd közös imával, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.

 

Csíkszereda, 2013. január 7.