( Szavazat)39 megjelenítés Ünnepelni gyűltek össze székelyföldi, illetve a Székelyföldről is tudósító újságírók március 16-án, pénteken este Csíkszeredában, a szabad sajtó napja alkalmával. Az eseményt Hargita Megye Tanácsa szervezte, immár második alkalommal. Az intézmény elnöke, Borboly Csaba szerint hagyományt szeretnének teremteni ezzel, és minden év március 15-e környékén megrendeznék ezt az eseményt, amint azt már tavaly is megtették.
Utolsó frissítés: hétfő, 2012 március 19
A meghívottak három kategóriában – próza, tévé, rádió – nevezhették be alkotásaikat, és valamennyi résztvevő pontozta kollégái levetített-lejátszott felvételét, illetve a Zsigmond Éva Beáta és Kosztándi Zsolt színművészek által felolvasott írásait. Az alkotások bemutatása közben, illetve után a csíkszeredai Role együttes muzsikált. Előzsűrizett Papp Kincses Emese megyei tanácsos és Sarány István újságíró, mindketten szervezők.
A nyertesek, a jelenlévők szavazatai alapján:
Próza
I. díj: A nővérke kiszagolja a parasztokat, Soós Róbert, Manna.ro
II. díj: Nem esek a 22-es csapdájába, Szász Csaba, Hargita Népe
III. díj: Támogatás, Bölöni Domokos, Népújság
Televízió:
I. díj: Tavasz a Nagyhagymáson, Csata Orsolya és Bíró Levente
II. díj: I. gyergyói bajuszverseny, Rex Videó Stúdió
III. díj: Korondi Herkules, Olimpia Stúdió Filmegyesület
III. díj: Leégett a csíkmindszenti sportcsarnok, Csíki Tv
Rádió:
I. díj: Székelyföld stand a bukaresti INDAGRA kiállításon, Oláh-Gál Elvira, Kossuth Rádió
II. díj: Barátok, Patkó Katalin, Erdély Fm
Csíkszereda, 2012. március 17.