A szellemi érték előbb-utóbb megtalálja útját hazafelé

( Szavazat)40 megjelenítés
Csomafalva két képzőművészének állítottak szobrot
 
A két rokon csomafalvi szobrászművésznek, Köllő Miklósnak és Borsos
Miklósnak állított szobrot október 17-én Gyergyócsomafalva önkormányzata, a
Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány, valamint a Köllő Miklós
Gyergyócsomafalvi Oktatásért nevű szervezet. Az esemény fővédnöke Borboly
Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke volt.
 
A szoboravatón jelen volt Márton László Szilárd polgármester, Kelemen Hunor
művelődési miniszter, Borboly Csaba megyeitanács-elnök, Antal Teréz
iskolaigazgató és Borsos Géza, a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány
elnöke. A polgármester szerint nehéz dolog a szoborállítás, mert mindig jó
volna a pénz másra is, de a szobrok anyagi formái annak az értéknek, amit
Csomafalva adott a világnak.
Borboly Csaba osztotta a polgármester véleményét, hogy infrastrukturális
beruházások mellett szükség van a kultúrára is.
- Most egyesek számára soknak tűnhet a szinte mindennapos szoboravatás,
megemlékezés, de ez azért is van, mert nyolcvan évig nem szabadott. Most már
szabad, és élünk is a lehetőséggel. A művészek alkotásai ugyanúgy irányadók,
mint műveik, amelyek a mai magyar nyelvterületen szétszóródva megtalálhatók
- mondta felszólalásában a megyei önkormányzat elnöke, példaként említve a
budapesti nulladik kilométerkövet és a madéfalvi emlékmű turulmadarát.
Ezt a gondolatmenetet folytatta Antal Teréz iskolaigazgató, aki beszédében
leltárba vette Köllő Miklós még álló műveit. Borsos Géza szerint a szellemi
érték előbb-utóbb megtalálja útját hazafelé, és példát mutat, arra ösztönöz
leendő képzőművészeket, hogy Csomafalva újabb Köllő és Borsos Miklósaivá
váljanak.
A szobrok leleplezését koszorúzás követte.
 
Csíkszereda, 2010. október 17.
 
 
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774