A tánc és a zene ünnepe

( Szavazat)44 megjelenítés
80 éves az Ezer Székely Leány Napja
A székely viselet, a tánc, a dal és az imádság ünnepét, az immár 80 éves Ezer Székely Leány Napja rendezvényt július 2-án rendezték meg Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány, valamint Hargita és Kovászna megye tanácsa szervezésében. A rendezvény a csíkszeredai Szabadság téren kezdődött, ahol a Székelyföld minden részéből népviseletben érkező fiatalokat Lokodi Edit Emőke, Maros Megye Tanácsának elnöke köszöntötte Csép Andrea tolmácsolásában. „A magyar népzene és néptánc emberré nevel, és az ének meg tánc Csíksomlyón imává válik” – írta levelében a Maros megyei tanácselnök.
 
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke ünnepi beszédében azt mondta, jövőnk záloga jelenünk, olyan lesz a jövőnk is, ahogyan ma élünk, ahogy ki tudunk állni értékeink mellett. „Amíg Bukarestben azt harsogják, hogy Székelyföld nem létezik, nézzenek körül: itt állnak templomaink, iskoláink, itt vannak lányaink, asszonyaink. Nekünk kötelességünk rájuk figyelni, mert őbennük van a jövő, és a jövőnk olyan lesz, ahogy ma megbecsüljük őket” – zárta szavait a Kovászna megyei tanácselnök, aki kétszáz népviseletbe öltözött Kovászna megyei fiatallal érkezett az eseményre.
Az ünnepi beszédek sorát Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke folytatta: „Nem mondhatja senki, hogy erőtlen, gyenge lenne Székelyföld. Mindaddig, amíg lelkes szervezőmunkával egy-egy jó ötlet, eszme mellett sikerül ezreket felsorakoztatni, addig nincs baj. Míg a hívó szóra és a belső késztetésre hallgatva őseink ünnepi viseletét magunkra tudjuk ölteni s azt büszkén viselni – nem érhet minket nagy baj. Nem, mert gyökereink erősek. Nem, mert hitünk szilárd. Nem, mert ismerjük és tiszteljük múltunkat, hagyományainkat, s e hagyományok ismeretében tudunk ráfelelni a jelenkor kihívásaira.” A Hargita megyei tanácselnök emlékeztetett: hitében erős, erkölcseiben tiszta és hagyományaihoz hűségesen ragaszkodó ifjúságért szálltak síkra nyolcvan évvel ezelőtt a szervezők, olyan értékekért, amelyek örök érvényűek, amelyek meghatároznak bennünket, s amelyek ismerete és tiszteletben tartása nélkül elvesztünk. „…végignézve rajtatok, látva, hogy milyen szépen áll mindenkin a viselet, meggyőződéssel mondom, hogy jó úton járunk. Hiszem, hogy mindennapi munkánk nem céltalan és nem eredménytelen. S ami ugyancsak megnyugtató számomra: nemcsak a lányok jöttek ide, hanem ott legyeskednek körülöttük a legények is. S örömmel tölt el az is, hogy sok fiatalt látok, sok gyermeket. Ha ilyen meghatározó élményekkel szembesülnek a gyermekek, a fiatalok, akkor a mi jövőnk, a székelység, a magyarság jövője is biztosított” – zárta beszédét a tanácselnök.
Az ünnepi beszédeket követően közös táncra került sor, majd a résztvevők, elhagyva a Szabadság teret, Csíksomlyóra vonultak, ahol szentmise, estig tartó tánc, kézműves-kiállítás és vásár várta a résztvevőket.
Csíkszereda 2011. július 2.
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774