„Agyagfalván nincs olyan cél, ami ne lenne megvalósítható”

( Szavazat)81 megjelenítés
Ravatalozót avattak Agyagfalván május 6-án, vasárnap. Az előtte tartott istentiszteleten Fosztó József református lelkész beszámolt az építéséről, és elmondta, hogy Agyagfalván száz éve nem épült egyházi épület. Az ünnepségen jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki beszédében kijelentette: ez a ravatalozó a méltóság és a szeretet intézménye, arra szolgál, hogy ha szeretteink közül eltávozik valaki, méltósággal osztozhassunk a veszteség fájdalmában, és enyhít a gyászoló család gondjain a temetkezési szokásokat, szervezést illetően. 
 – Az agyagfalviak nem csak vártak és reménykedtek, hanem tették a dolgukat: építettek. Agyagfalván nincs olyan cél, ami ne lenne megvalósítható, ezt igazolja ez a létesítmény is. Ennek a településnek van múltja, jelene, és lesz jövője is – jelentette ki a tanácselnök.
Mihályi Ferenc, Bögöz község polgármestere elmondta, hogy vegyes érzelmekkel fogtak neki az építésnek, de idővel bebizonyosodott, hogy szükség van rá. Az elöljáró megköszönte a falunak és Hargita Megye Tanácsának, hogy a létesítmény megvalósulhatott. Antal István parlamenti képviselő beszédében kijelentette: Agyagfalva a következő száz évben is tisztességet szolgáltat az eltávozottaknak. Az ünnepség hangulatát a református női kórus és a konfirmandus ifjak előadása, valamint Pető Kriszta oboajátéka tette emelkedettebbé. Az eseményen jelen volt Sófalvi László, a megyei tanács alelnöke és Birtalan József megyemenedzser is.
A ravatalozó építését Hargita Megye Tanácsa 189 ezer lejjel támogatta, a munkálatok összértéke 250 ezer lej.
 
Csíkszereda, 2012. május 6.
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774