( Szavazat)55 megjelenítés Korszerű tanintézet épült Zetelakán
Történelmi ünnepet ültek Zetelakán június 3-án, hiszen korszerű, minden követelménynek megfelelő tanintézetet adtak át használatra az általános iskolásoknak, ugyanakkor galambdúcos székely kapu díszíti mostantól az intézmény bejáratát.
Utolsó frissítés: hétfő, 2012 június 04
Örömmel köszöntötte Sebestyén Elemér iskolaigazgató Borboly Csaba megyeitanács-elnököt, Antal István parlamenti képviselőt, Ferencz S. Alpár főtanfelügyelőt, Birtalan József megyemenedzsert és a több száz zetelaki lakost, akik az új oktatási intézmény átadására gyűltek össze. Az ünnepség első lépéseként a helyi mesteremberek munkáját dicsérő, hagyományos díszítésű székely kapu alá gyűlt össze az ünneplő közösség, ahol Nagy Attila, a kapubizottság tagja bemutatta a székely kapuk múltját, jelenét Zetelaka községben, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a bizottság értékmentő munkájának köszönhetően biztos jövőjük is van a kapuknak a településen. Elmondta, a székely kapu a közösség fájának gyökere, ha régi kaput újítunk fel, akkor a régi gyökereket ápoljuk, új kapu építésével pedig új gyökereket eresztünk, amelyek megtartanak minket a történelem viharaiban.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint hosszú évek értékmentő munkáját jelképezi a felállított székely kapu, amelyet Európában is elismertek, hiszen a 2012-es Europa Nostra Díjak hat nagydíjának egyikével tüntette ki Kovács Piroskát, a máréfalvi KŐLIK Hagyományőrző Művelődési Egyesület alapítóját az Európai Bizottság és az Europa Nostra. A tanácselnök szerint Kovács Piroskán keresztül egész Székelyföldet díjazza Európa.
– Aki iskolát épít, jövőt épít, és Zetelaka jó példája annak, hogy a hagyományainkra támaszkodva, helyesen megélve és kemény munkával dolgozva, a jelenben hogyan lehet és kell biztos jövőt építeni – mondta a tanácselnök, aki székely zászlóval ajándékozta meg az iskolát, ezzel is bevonva azt a székelyföldi létesítmények közé.
Antal István képviselő elmondta, mindenki embernek születik, azonban székellyé csak neveléssel válhatunk, és a család után az iskola a nevelés legfontosabb színtere. Szerinte olyan lesz a jövő nemzedéke, amilyen a ma iskolája – ehhez a pótolhatatlan nevelő munkához kívánt kitartást a pedagógusoknak.
A köszöntők sorát az általános iskolások szívmelengető éneke zárta, akik ezzel köszönték meg, hogy mostantól korszerű iskolában tanulhatnak a düledező, életveszélyes régi épület helyett.
Hargita Megye Tanácsa a székely kapu állítását 6000 lejjel támogatta, az iskola építéséhez pedig 394 000 lejjel járult hozzá.
Csíkszereda, 2012. június 3.