Aszfaltszőnyeg borítja a Székelyderzsen áthaladó utat

( Szavazat)35 megjelenítés
Őszinte öröm tükröződött a székelyderzsiek arcán, amikor a települést átszelő 133-as számú megyei út aszfaltozási munkálatainak átadására gyűltek össze november 2-án.
– Negyven évet kellett várni, reméljük, hogy ennyi ideig fog tartani az út – mondták nevetgélve a helyiek. 
 Az átadáson részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Zoltáni Csaba polgármester, Tóásó László megyei tanácsos és Demeter Sándor Lóránt székelyderzsi unitárius lelkész. A polgármester elmondása szerint már 1968-ban megígérte egy helyi vezető az illető útszakasz leaszfaltozását, azóta sok idő eltelt, és most végre járhatnak rajta, éppen ezért köszönetét fejezte ki a megyei tanácsnak a beruházás elvégzéséért. Elmondta, egy ideig reményük volt arra, hogy a kormány megvalósítja mindezt, az idő azonban bebizonyította, hogy nem számíthatnak erre a segítségre, éppen ezért a megyei tanács önerőből kellett hogy elvégezze a munkálatokat.
Borboly Csaba örömét fejezte ki, hogy ezután nem sáros úton kell közlekedni a településen.
– Székelyderzsen hatalmas értékek vannak, nemcsak a műemlék templom, hiszen a mezőgazdasági területek, az erdők gazdagsága megélhetést biztosít az itt élőknek, ezért örülök, hogy aszfaltúton közelíthető meg a település, nem zsákutca többé. Eddigi eredményeinket nem érhettük volna el az RMDSZ Bukarestben dolgozó munkatársainak támogatása nélkül, amire a jövőben is számítunk, hiszen folytatni szeretnénk a munkálatokat a szederjesi eltérőig, így összeköthető lesz a település az országúttal, ami még előnyösebb lehet az itt élők számára. Ezt azonban csak jelentős választási részvétellel tudjuk megtenni december 9-én – fejtette ki a tanácselnök.
Demeter Sándor Lóránt unitárius lelkész áldását adta a leaszfaltozott útszakaszra, és elmondta, nagyon örül, amiért folytatni tudták az aszfaltozást, hiszen az a mondás járta a településen, hogy „fele város, fele sáros”. Most a település sáros részét is sikerült leaszfaltozni, ami által „kiegyenlítődik” a falu két része.
Az útátadásból a helyi gyerekek is kivették részüket: az ünnepség végén az aszfaltra rajzoltak.
 
Csíkszereda, 2012. november 2.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774