Aszfaltúton a szalmakalap-múzeumig

( Szavazat)32 megjelenítés
Jelentős eseményre gyűltek össze a kőrispatakiak december 7-én: ekkor adták át az Etédet Kőrispatakkal összekötő 136-os számú megyei út felújított szakaszát Kőrispatak völgyében. 
 Az avatón részt vett Szőcs László polgármester és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is. Szőcs László üdvözölte a jelenlévőket, megköszönte a megyei tanács hozzaállását, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben folytatódik az út aszfaltozása, hiszen ez a szakasz köti össze Hargita megyét Maros megyével. Borboly Csaba elmondta, négyéves projekt végéhez érkeztek, ennyi időre volt ugyanis szükség ahhoz, hogy a felújítással elérjenek Gagytól Kőrispatakig. Elmondta, igyekeznek kiépíteni a kistelepülések infrastruktúráját, hogy biztosítsák az itthon maradást, a könnyebb megélhetést.
– Kőrispatak kiváló turisztikai potenciállal rendelkezik, és meggyőződésem, hogy a jövőben még több turista látogatja meg a szalmakalap-múzeumot, többletjövedelmet termelve a helyieknek. A jövőben is folytatni szeretnénk a beruházásokat, ehhez azonban szükség van arra, hogy december 9-én szavazatainkkal biztosítsunk egy erős parlamenti képviseletet, hiszen a fejlesztések elvégzéséhez szükség van a helyi, megyei és országos összefogásra, hogy ide tudják irányítani a forrásokat, és megfelelően fel tudják használni azokat – fejtette ki a tanácselnök.
A munkálatok során 4,23 kilométeres szakaszt újítottak fel, ennek értéke 984 042,92 lej.
 
Csíkszereda, 2012. december 7.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774