Aszfaltúton a világörökség részéhez

( Szavazat)39 megjelenítés
Elkezdődött az aszfaltozás a DJ 133-as számú megyei úton november 2-án. Az ünnepélyes munkálatindításon részt vett Zoltáni Csaba, Derzs község polgármestere, Nemes Anna Borbála alpolgármester, Újvárosi Katalin lelkész, Kelemen Csongor, Hargita Megye Tanácsa útügyi igazgatóságának osztályvezetője, valamint számos helybéli érdeklődő. Az ünnepség a polgármester köszöntőjével kezdődött, aki megköszönte Hargita Megye Tanácsának, hogy a mostani gazdasági válság ellenére is meghallgatta és teljesítette kérésüket.
 
 
– Az aszfalt nemcsak az itt élők számára fontos, hiszen többször megtörtént, hogy a külföldi turisták szerették volna meglátogatni az 1999-ben a Világörökség részévé nyílvánított vártemplomot, de a község határában, ahol elfogyott az aszfalt, egyszerűen megfordultak és elmentek – mondta a polgármester.
 
Kelemen Csongor osztályvezető Borboly Csaba megyeitanács-elnök szavait tolmácsolva elmondta, hogy tavaly sikerült elérniük az aszfalttal Derzs község határáig, most pedig a határtól egészen a templomig van lehetőségük aszfaltozni.
 
– Nem állunk meg itt. Jövőre, a megyei tanács közbenjárására, valamint az RMDSZ kormányzati képviseletének segítségével a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztési Alap révén aszfalt fog húzódni egészen Maros megye határáig. A mostani aszfaltozásnak már a tavasszal meg kellett volna valósulnia, ugyanis ez a tétel már akkor szerepelt a megyei tanács költségvetésében, de sajnos óvás óvást ért a közbeszerzés során, ami ez ideig késleltette a kezdést – mondta az osztályvezető.
 
Az ünnepi beszédek sorát Újvárosi Katalin unitárius lelkész áldása zárta.
 
– 2011-ben hatezer látogatója volt a vártemplomnak, de meggyőződésem, hogy az aszfaltnak köszönhetően ezek száma évről évre nőni fog – mondta a lelkész.
 
A Székelyderzs Kányád felőli bejáratától Székelymuzsna irányában haladó 800 méteres szakasz felújítási munkálatainak értéke 486 700 lej. Kövezéssel, illetve egy ballasztréteg és két aszfaltréteg (alap- és koptatóréteg) leterítésével fogják megerősíteni az útrendszert.
 
Csíkszereda, 2011. november 2.
 
 
 
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774