( Szavazat)78 megjelenítés – Merjünk nagyot álmodni, mert összefogással, egyetértéssel minden megvalósítható, minden sikerül – mondta köszöntőbeszédében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke november 5-én Nagygalambfalván, a megújult sportpálya avatóján. A tanácselnök példának hozta fel Nagygalambfalva 2004-es leválását Bögöz községről, amikor a helyiek szintén merészet mertek álmodni, és ennek eredménye volt, mert az újonnan alakult község azóta sokat fejlődött.
Utolsó frissítés: vasárnap, 2011 november 06
A szombati ünnepi eseményen jelen volt Gyerkó Levente polgármester, Antal István parlamenti képviselő, Verestóy Attila szenátor, valamint Ladányi László Zsolt prefektus is. Az eseményt mazsorettcsoport fellépése tette színesebbé. Borboly Csaba átadta a megye zászlaját, azaz a kék-arany színű székely zászlót a polgármesternek, hogy kitűzhesse a község közintézményeire.
A megyei tanács 2009-ben célirányosan 80 ezer lejt utalt ki a sportpálya felújítására, 2010-ben kormányrendelet alapján a község 80 ezer lejes támogatást kapott, 2011-ben pedig, a 7-es sürgősségi kormányrendelettel, 119 ezer lejt kapott a település erre a célra, az RMDSZ megyei és kormányzati tisztségviselőinek, valamint honatyáinak köszönhetően.
Csíkszereda, 2011. november 5.