Átadták a felújított Tündérkert–Ősforrást

( Szavazat)60 megjelenítés
Járulékos infrastruktúra épül Borszéken
Egy medence, egy újjáépült mofetta és ízlésesen kikövezett sétányok padokkal – ez az eredménye annak a kétévnyi munkának, amely során 187 ezer lej ráfordítással a borszéki Tündérkert–Ősforrás hagyományos fürdő felújításával színesebbé teszik a borszéki üdülők programját. A munka eredményét a szeptember 26-án megtartott avatóünnepségen vehették szemügyre az érdeklődők és a helyi, illetve megyei elöljárók, de még mielőtt Borboly Csaba megyeitanács-elnökkel elvágták volna a szalagot, Mik József polgármester már a munka gyümölcséről is beszámolhatott, hangsúlyozva, hogy a megyei tanács segítségének köszönhetően az elmúlt fél évben több megvalósítás történt Borszéken.
Elmondása szerint az elmúlt két hónapban az újjáépített mofettát mintegy ezer turista vette igénybe, és hétvégenként a vendégek mellett számos borszékit látott a sétányokon és a kilátónál sétálni, ami azt jelzi, hogy volt értelme az átfogó felújításnak, azaz a mofetta, a hagyományos fürdő és a közeli jégbarlang sétányokkal való összekötésének.
A 187 ezer lej értékű beruházást Hargita Megye Tanácsa és a város önkormányzata támogatta, és a turisták száma előrevetíti, hogy az építés alatt álló kezelőközpont is hasonló érdeklődésnek örvend majd. A polgármester szerint a helyi önkormányzat ösztönzésére és a vállalkozók éleslátásának köszönhetően már több szálláshely, villa felújítása is elkezdődött.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Borszék esetét Dávid és Góliát bibliai példájával hasonlította össze, miszerint Borszék városa a Dávidéhoz hasonló hozzáállással indult el az önérvényesítés útján, következetesen alkalmazott, átgondolt turisztikai stratégiával és a megyei tanács hathatós támogatásával, ma pedig a térség egyik legjobban fejlődő települése. A megyei tanács elnöke szerint a lakosság itthon maradásban való hitét az elvetett „ötlet-magok” csíráztatásában, a fürdőfelújításhoz és útfeljavításhoz hasonló infrastrukturális beruházásokkal lehet megtartani. Borboly Csaba szerint a jövőre elkészülő új kezelőközpont, illetve a Borszékot Orotva irányában az európai úttal összekötő DJ 128-as megyei út teljes felújítása a települést továbblendíti a fejlődés útján.
A fejlődés, amelyről az elöljárók beszélnek, már látótávolban van. A DJ128 megyei út teljes felújítása várhatóan két-három éven belül befejődik, míg a kezelőbázis megnyitóját januárra tervezik. Szükséges azonban a beruházásokat követő turista-fluxust kiszolgáló szálláslehetőségek minőségének javítása és a szolgáltatórendszer kiépítése, ami már a lakosság és a helyi vállalkozók hozzáállásán múlik – hangzott el az avatón.
Csíkszereda, 2011. szeptember 26.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774