( Szavazat)59 megjelenítés Gyergyóremete: közel hetven diák tanulja mától a székelység történetét
Első ízben Gyergyóremetén adta át A székelység története című tankönyvet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Laczkó-Albert Elemér polgármester szeptember 19-én reggel. A frissen elkészült tankönyv közel 70 példányban jutott el Remete és Csutakfalva hatodik osztályosaihoz.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2012 szeptember 20
Együtt vette ki a csomagtartóból, vitte be az iskolába és adta át a diákoknak a frissen nyomott A székelység története című tankönyv példányait Borboly Csaba megyeitanács-elnök, Laczkó-Albert Elemér polgármester és Laczkó-Szentmiklósi Endre történelemtanár, a gyergyóremetei Fráter György általános iskola aligazgatója szerda reggel. Az aligazgató a gyermekeknek elmondta: a 80-as években úgy tartotta a történelemórát, hogy a katedra fiókját kihúzva kazettás magnót tett be, hiszen a Szekuritátétól való félelmében vigyáznia kellett, és védenie magát, hogy mi az, amit ebben a tantárgyban a magyar ajkú diákjainak tanít Románia történelméről.
– Ilyen rettegett körülmények között tanultuk a magyarság történetét, de végre elérkezett az idő, amikor ti szabadon tanulhatjátok – mesélte Laczkó-Szentmiklósi Endre.
– Kedden a csíkszeredai megyeházán bemutatták a kötetet, de én nem tudtam akkor a kezembe venni, annyira ritka példány volt, most viszont ti vagytok a megyében az elsők, akik kézbe kapjátok. Tulajdonképpen ez nem jelent semmit, ott kezdődik az egész, hogy mit fogtok belőle megtanulni – magyarázta a diákoknak Laczkó-Albert Elemér polgármester, aki jelezte: most, a lépcsőn felfelé belelapozva meghatottan fedezte fel, hogy gyergyóremetei sorozásról is van archív, 1940-es felvétel a tankönyvben.
Az elöljáró ezzel az ajánlással adta át a tankönyvet a diákoknak, illetve a szaktanároknak:
¬– Ami ebben van, abból vagy tízest kell kapnotok, vagy bukjatok meg: a kettő között nem érdemes – inkább tanuljátok meg úgy, hogy ez a mienk, ez mi vagyunk.
– Örvendek, hogy éppen itt osztjuk ki az első példányokat, mert minden, ami Remetén történik, példaértékű az egész megye számára: legyetek büszkék a közösségetekre, legyetek büszkék erre a községre – mondta a szétosztás előtti pillanatokban Borboly Csaba tanácselnök. Hozzátette: abban bízik, hogy a történelem megismerése által a gyerekek jobban fognak ragaszkodni ahhoz, hogy itthon maradjanak. – Azt szeretnénk, hogy amikor felnőttök, ne honvágyatok legyen, hanem itthon élve tegyetek ezért a térségért, tanulva elődeitek jó példáiból és ismerve, de mellőzve mindazt, ami sikertelen volt a múltban.
A tanácselnök, mint elmondta, abban bízik, hogy mire tizenkettedikes lesz ez az évfolyam, addigra elkészül a tankönyv középiskolának szánt, mélyebb összefüggésekkel is foglalkozó verziója, és mire ez a generáció felnőtté válik, Székelyföld múltjáról mindent megismerhet hiteles forrású történetírásból.
Második helyszínként a Remete községhez tartozó csutakfalvi iskolában is kiosztották az ottani 17 hatodikosnak és tanáruknak A székelység történetét. Itt Remete polgármestere úgy fogalmazott:
– Ez a könyv teljesen rólunk szól, rólunk, székelymagyarokról, Erdély történelméről, ezért ajánljuk, hogy szeressétek, és tudjátok: egy könyv csak akkor van készen, ha elolvastuk. Ha a nyomda kinyomtatta, és otthon feltesszük a polcra, nem ér semmit, az csak dísz, az csak porfogó, de ha elolvassuk és tanulunk belőle, akkor az a legjobb.
A tankönyvből két évig tanulnak a gyerekek, ám nem csupán nekik, hanem a szülőknek is ajánlották az elöljárók – ez egyébiránt a könyv címlapján is szerepel: „minden érdeklődőnek”. A tanácselnök arra buzdította a diákokat, hogy bátran elegyedjenek szóba, vitába a témában akár minden felsős diákkal, akik nem fogják tanulni A székelység történetét.
A Gyergyóremetére eljutott, iskolákban kiosztott közel 70 tankönyv nyomtatási költségének 40%-át a helyi tanács, 60%-át pedig Hargita Megye Tanácsa állta. Borboly Csaba megköszönte Laczkó-Albert Elemér polgármesternek, hogy a helyi önkormányzat vállalta a rá eső részt, és arra kérte a gyerekeket: vigyázzanak erre a remélhetőleg eddigi legszebb tankönyvükre, hiszen ha elveszik, egyelőre nincs lehetőség a pótlásra. Újabb könyveket Remetére tervek szerint csak jövőre, az akkori hatodik osztályosoknak nyomtatnának. Jövőre a tankönyvhöz elkészül egy gyakorlófüzet is, valamint filmes verziót, játékkal is fejlesztett honlapot tervez a kreatív- és szakembercsapat, hogy minél érdekesebben tálalva jusson el a tananyag a székelyföldi diákokhoz.
Hírháttér a tankönyvről:
Elkészült a székelység történetéről szóló tankönyv
Gyergyóremete, 2012. szeptember 19.