Átadták a székelypálfalvi 136 B megyei utat

( Szavazat)56 megjelenítés
Több mint három kilométeres megyei útszakaszt adtak át Székelypálfalván december 20-án. A beruházás értéke meghaladja az egymillió lejt. A jelenlévőket köszöntötte Albert Mátyás, Farkaslaka polgármestere és Kerestély Tibor falufelelős és tanácsos, aki hangsúlyozta az út fontosságát a székelypálfalviak számára, ugyanakkor megköszönte Hargita Megye Tanácsának a segítséget.
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke elmondta, hogy húsz év kellett elteljen ahhoz, hogy ez a térség jó aszfaltúton járhasson, és most Hargita Megye Tanácsa, mintegy adósságot leróva az itt élőkkel szemben, kivitelezni tudta a munkálatokat. A tanácselnök reményét fejezte ki, hogy jövőre folytatódhatnak a munkálatok, legalább a nyári karbantartást illetően.
 
Sikerült néhány más helyi problémát is megbeszélni, mint a helyi iskola épületének feljavítása, a kántori lakás, illetve a vízhálózat felújítása. Demény Gábor megyei tanácsos összefoglalta az útfelújítás történetét, az első tervektől egészen a megvalósításig.
 
 
 
Székelypálfalva, 2011. december 20.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774