Az elmúlt hét végén is helytálltak a hegyimentők

( Szavazat)29 megjelenítés
Munkában és eseményekben gazdag hétvégét tudhat maga mögött Hargita Megye Tanácsának Hegyimentő Közszolgálata. Tagjai szombaton a Szent Anna-tónál megrendezett triatlonversenyen vigyáztak a versenyzők biztonságára, ahol bőven akadt tennivalójuk, ugyanis több mint hat személyt kellett kimenteniük a verseny vízi szakaszán. A vízi szakaszt követő szaladás során is több versenyző tévesztett irányt, akiket ugyancsak a közszolgálat emberei kerestek és találtak meg. Munkájuknak köszönhetően valamennyi versenyző épségben érkezett a célhoz. 
 A hegyimentő közszolgálat udvarhelyi csapata a hétvégén a Vargyasi-szorosban teljesített szolgálatot, ahol több száz kiránduló biztonságára felügyelt. A gyergyói csapat a Vöröskereszt által szervezett továbbképző táborban tartott előadást a biztonságos hegyi turizmusról és a hegyi balesetek alanyainak helyszíni ellátásáról, valamint a sziklamászás alapjait is megismertette a Vöröskereszt munkatársaival. Ugyancsak a hegyimentők szervezésében, ezzel egy időben gyerekeknek szerveztek kirándulást a Gyilkos-tó környékére. A barlangi mentés mellett a mentőbúvárok kiképzését is elkezdte a közszolgálat, ezt a vízi balesetek növekvő száma teszi indokolttá.
A hegyimentők a múlt héten a kászoni Répát-hegységben keletkezett tűz oltásánál is helytálltak. A lángokkal folytatott küzdelemben a közszolgálat két csapata is részt vett, ahová Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök utasítására két nyolckerekű Argo típusú járművet is magukkal vittek. A járművek segítségével olyan helyekre tudtak vizet és a tűz oltásához szükséges felszerelést, valamint személyeket szállítani, amelyek megközelítése másfajta járművek számára lehetetlen volt.
 
Csíkszereda, 2012. július 16.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774