( Szavazat)36 megjelenítés Immár tizenegyedik alkalommal szerveztek november 18-án Amatőr Színjátszó Találkozót Csíkszentmihály községben. Az idén Csíkajnád adott otthont a rendezvénynek.
Utolsó frissítés: kedd, 2012 november 20
A Csíkajnádi Szent István Szervezet és a Vacsárcsi Ifjúsági és Kulturális Egyesület által szervezett rendezvény a Csíkmindszenti Amatőr Színjátszó Csoport Bölöni éjszaka című jelenetével kezdődött, majd a csíkszentmihályi Smiley Csoport vidám jeleneteivel (Román rendőrök, Favágók, Tip-top, Juliska és Mariska) folytatódott. A szentmihályiak után a Borzsovai Férfikórus előadását hallhatta a közönség, őket követte a Csíkvacsárcsi Ifjúsági Színjátszó Csoport, amely bemutatta a Bözsi mindent elintéz, valamint a Szülészeten című jeleneteket. A következő fellépő a Vigyorgók Színtársulat volt Szentegyházáról, amely a Hófehérke és a hét törpe című paródiával érkezett Csíkajnádra. Utána a Vacsárcsi Cserevirág Néptánccsoport lépett színpadra mezőségi tánccal. Az este utolsó versenyzői Háromszékről, Illyefalváról érkeztek, és Bemutatták a Bírónál, valamint a Süt a Hold című jeleneteket. Az est meghívott színészei Kozma Attila és Lung László Zsolt voltak, akik zenés műsorukkal örvendeztették meg a közönséget.
A zsűri (Bogos Róbert tanár, Kovács István tanító, Bilibók Ibolya kulturális referens, Rácz Árpád tanító, megyei tanácsos és Kerekes Zsófia tanárnő) döntése szerint a legszínvonalasabb előadás az Illyefalvi 20 Plusz Csoporté volt, a legmesésebb előadást a Szentegyházi Vigyorgók mutatták be. Az elbírálók a legélethűbb produkcióért járó díjat a Vacsárcsi Színjátszó Csoportnak ítélték, a legdinamikusabb csapatnak pedig a Smiley Csoport találták Csíkszentmihályról. A Csíkmindszenti Színjátszó Csoport legnépiesebb előadásáért Hargita Megye Tanácsa díját kapta. A szervezők az előző évekhez hasonlóan mindenkit díjaztak.
A rendezvény támogatói a Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány.
Csíkszentmihály, 2012. november 19.