Az összefogás létszükséglet

( Szavazat)38 megjelenítés

A gyergyócsomafalvi gazdák és termelők összefogási hajlandóságát hivatott serkenteni az az agrárkonferencia, amelyet április 19-én szerveztek a településen.

 

– Csomafalván 2011. a közösség éve, ezért a mai konferenciával a gazdák vállalkozói kedvét akarjuk növelni, illetve követendő példák bemutatásával összefogásra, egymás segítésére akarjuk sarkallni a helyi gazdákat – mondta a konferencia nyitógondolataként Márton László polgármester.

A konferencia témája és a meghívottak is az összefogás szükségességét támasztották alá előadásaikkal. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a megyei tanács összefogást ösztönző kezdeményezéseiről beszélt. Ezt a célt szolgálják a megyei tanács termék-egyesületek, termelői szövetkezetek megalapítására irányuló törekvései. Igyekeznek meggyőzni a gazdákat, hogy a térségben megszokott kisparcellás földművelés, a rejtett értékek kiaknázása csak úgy fenntartható, ha a gazdák bizonyos mértékig együttesen képviselik érdekeiket. „Programjainkkal a székelyföldi termelők szemléletét, hozzáállását szándékozunk megváltoztatni. Szeretnénk, ha belátnák, hogy az önös érdek követése hosszútávon nem fenntartható. Egy térség stabilitásához szükség van egymás tiszteletben tartására és időnként lemondásra is” – fejtette ki Borboly Csaba.

Hargita Megye Tanácsa a nyersanyag helyi feldolgozását támogatja, anyagi segítséget nyújtva a közbirtokosságoknak, gazdatársulásoknak a szükséges felszerelés megvásárlásához, ugyanakkor piaci lehetőségek feltárásával segíti a tej-, hús-, burgonyatermelő szövetkezetek nyereséges működését. A cél a fenntartható mezőgazdaság, amely csak úgy elérhető, ha mindhárom pillér a termelés, a feldolgozás és az értékesítés is a térségben valósul meg.

A konferencia céljai között a csomafalvi tennivalók, illetve a helyi termelők problémáinak feltérképezése is szerepelt. Ebben Fazakas Szilárd, gyergyóditrói alpolgármester, egyben a ditrói tejfeldolgozó egyesület képviselője és Sorbán Vencel, a Homoródalmási Szarvasmarhatenyésztők Egyesületének elnöke segített, akik a tejbegyűjtés nehézségeiről, a felvásárlókkal adódó gondokról, de a megoldásokról is beszéltek. A követendő példáról a jelen levő gazdák Márton István, Hargita Megye Tanácsa közhasznú vidékfejlesztési társaságának vezetője bemutatójából szerezhettek tudomást. Az előadás az INSIGHT projekt révén megismert észak-olaszországi termelők és tejfeldolgozó egyesületbe tömörülésének példáját mutatta be.

Arról, hogy a milyen szarvasmarhafajtákat lehet és érdemes tartani a térségben, dr. Baróti Lajos, a Hargita Megyei Szarvasmarhatenyésztők Egyesületének elnöke beszélt, míg az APIA képviselője a területalapú támogatásokról tájékoztatta a csomafalviakat.

Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője az Országos Vidékfejlesztési Program 112 – fiatal gazdák támogatását, 141 – félig önellátó gazdaságok támogatását, 142 – termelői csoportok támogatását, illetve a 221 – mezőgazdasági területek első erdősítését célzó kiírásáról beszélt.

   
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774