Azonnali tanácsülés politikai disputával

( Szavazat)39 megjelenítés
 Az október 28-ára összehívott azonnali tanácsülésen az RMDSZ-frakció nyolcvanezer lejt szavazott meg Balánbányának, az MPP-frakció viszont kivonult a teremből, miután egyik tagját a tanácselnök kizárta az ülésről.
 
 
 
  
A péntek reggeli azonnali tanácsülésen a megyei döntéshozó testület nyolcvanezer lej támogatást szavazott meg a balánbányai fűtésgondok orvoslására, ugyanakkor egyértelműen jelezte a város vezetésének, hogy hasonló helyzetben többé nem fog segíteni. A döntéssel a megyei tanács egyhetes egyeztetéssorozatot zárt le eredményesen. A múlt péntektől folyó egyeztetések során a megyei tanács kérésére indult pénzügyi vizsgálat felhasználatlan alapokat mutatott ki a balánbányai tanács költségvetésében, egyezség született a gázszolgáltató vállalattal, aminek következtében a Hargita Gáz Rt. eltekint a már bíróságon megnyert büntetőkamat és inflációs értékkülönbségtől, továbbá a megyei tanács is hozzájárul a helyi tanács tartozásainak kiegyenlítéséhez.
 
– Sikerült bebizonyítani, hogy van pénz Balánbánya kasszájában, éppen ezért érthetetlen, a helyi tanács miért nem kezelte prioritásként az oktatás és a kisgyerekek egészségét, ehelyett összevissza költekezett. A megyei tanács ezúttal negyvenezer lejt a tartalékalapból, további negyvenezer lejt pedig a balánbányai nappali gondozó központ működésének támogatására elkülönített pénzből ad, amelyet a helyi tanács nem igényelt – foglalta össze Borboly Csaba az elmúlt hét eseményeire pontot tevő döntést, hozzátéve, hogy október 27-én Kissolymoson az ottani iskolát meglátogatva megtudta, hogy a kistelepülésen, amely lényegesebben kisebb költségvetésből gazdálkodik, mint Balánbánya, soha nem állt le az oktatás fűtésgondok miatt. – A kissolymosi iskola messzemenően nem olyan korszerű, mint a balánbányai iskolák, a fűtésrendszere sem olyan hatékony, erről példát véve a balánbányai illetékesek remélhetőleg jobban odafigyelnek a jövőben, hogy mire mennyit költenek – mondta a megyei tanács elnöke.
 
Hasonlóképpen vélekedett Petres Sándor alelnök is, aki egyrészt örvend, hogy szavazatával segíteni tudott Balánbányának, ugyanakkor elégedetlen is, mivel jóindulatával egy helytelenül működtetett önkormányzatot támogatott. Petres Sándor kijelentette, hogy többé nem támogat hasonló határozatot. Bende Sándor megyei tanácsos szerint nem helyes, hogy a jól gazdálkodó polgármesterek év végén nem kapnak a megtakarított pénzekből olyan megvalósításokra, amelyekkel a lakosság bizalmát megőrizhetnék. Szentes Antal megyei tanácsos elmondta, hogy a ma megoldott helyzet a város legnagyobb gondja volt a sok közül, azonban az elmúlt években a városvezetés – annak ellenére, hogy folyamatosan azt szajkózta, hogy a megyei tanács és a kormány segítségére szorul – nem volt partner szinte egy projektben sem, kezdve a Harvíz-projekttel, folytatva a megyei tanácstól érkező pénzek eltérítésével és a LEADER-, illetve a kistérségi tagdíjak fizetésével.
 
Az október 28-i tanácsülés nem volt mentes az éles szóváltásoktól sem. Árus Zsolt polgári pártos tanácsos kifogásaival ismételten akadályozta a tanácsülés menetét, mire a megyei tanács elnöke a helyi választottak statútuma 57. cikkelyének 1. és 2. bekezdése értelmében, illetve a megyei tanács szervezési és működési szabályzatának 1. mellékletében található 113. cikkely 1. bekezdésének d pontja alapján előbb felszólította a gyűlésterem elhagyására. Miután az MPP-s tanácsos megsértette a törvényességet, és továbbra is szavazott, akadályozva a tanácsülés menetét, a tanácselnök a biztonsági személyzetet megkérte az MPP-s tanácsos kikísérésére.
 
– Megengedhetetlen, hogy politikai érdekek és adok-kapok szintjére süllyedjen kisgyerekek jólétének, illetve az oktatás folytatásának kérdése. Kápolnásfalu és a balánbányai kisóvodások helyzete nem hasonlítható össze, hiszen Kápolnáson az élet normális mederben folyik, míg Balánbányán a gyerekeknek csak úgy lehet részük oktatásban, ha közben fáznak. Olyan három év alatti csecsemőket is gondoznak itt, akiknek a szülei külföldön élnek vagy sérültek.
 
A tanácsos úr azután hozakodott elő ismételten javaslataival, miután kérdésemre az MPP-frakció kijelentette, hogy feltétel nélkül egyetért az előkészített határozattervezettel. Mivel a tanácsos úr állandóan zavarja az ülések rendjét, mint ahogy most is tette, tanácselnöki minőségemben, a helyi választottak törvénye és a megyei tanács belső rendszabálya adta lehetőséggel élve kértem, hagyja el a termet. Ezt megtagadta, törvénytelenül tovább szavazott, ezért a biztonsági személyzetet hívtam segítségül – nyilatkozta Borboly Csaba az incidens kapcsán.
 
A tanácselnök ugyanakkor megdöbbenésének adott hangot, hogy Kocs Ilona MPP-s tanácsos asszony, a megyei tanügyi szakszervezet vezetője pártutasításra kivonult a teremből, és nem vett részt a szavazáson, amely azt a problémát hivatott megoldani, amelynek orvoslására tegnap Balánbányán az általa vezetett tanügyi szakszervezet szervezett tüntetést.
 
Csíkszereda, 2011. október 28.
 
 
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774