Bán Péter emlékszoba nyílt Székelymuzsnán

( Szavazat)71 megjelenítés
A Viharsarok Egyesület rendezésében zajló Székelymuzsnai Falunapok keretében nyitották meg a közönség számára a Bán Péter emlékszobát.
 
– A 2006-ban elhunyt műfordító emlékére készített szoba jelenleg csak az alkotóról készült fényképeket, valamint írógépét tartalmazza – mondta Nemes Anna Borbála, Derzs község alpolgármestere a megnyitón. Az alpolgármester abbéli reményének adott hangot, hogy nemsokára bővíteni tudják a tragikus körülmények közt elhunyt tanár és műfordító emlékszobájának berendezését.
 
Az eseményen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki miután méltatta a Viharsarok Egyesület közösségerősítő és -formaló munkáját, elmondta: „Kívánom, hogy a most elkészült emlékszobát a fiatalok sokat látogassák, és ismerjék meg Bán Péter munkásságát, mely példaértékű lehet számunkra. Ugyanakkor oda kell figyelnünk azokra, akik nehezebb körülmények között élnek, mert csak így válhat egy erőssé egy közösség”.
 
Az emlékszoba szűknek bizonyult a nagy számú érdeklődő számára, ezért csak huszas csoportokban tudták megtekinteni a Bán Péteről és családjáról készült fényképeket az érdeklődők az emlékszoba megnyitásának első napján.
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774