Békástanyaiakkal egyeztetett Borboly Csaba

( Szavazat)32 megjelenítés
Sóvidék egyik kistelepülésére, a Parajd községhez tartozó Békástanyára látogatott és egyeztetett a helyi lakosokkal Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke január 8-án. Az 56 háztartásban élő, 138 lakosú Békástanyán 11 iskolás és 10 óvodás gyerek él. A helységben egyetlen kicsi üzlet található.
 
 
A település egyik gondja az út, amelyet az őszi felmérések alapján 2700 méter hosszúságban kellene felújítani. A helyiek másik kérése a kultúrotthon újjáépítése, amelynek az alapja jó állapotban van. Borboly Csaba szerint a helyi lakosok, a felsősófalvi közbirtokosság, a helyi polgármesteri hivatal és a megyei tanács közös hozzájárulásával fel lehetne újítani a kultúrotthont.
 
– Várom a helyiek életképes elképzelését a kultúrotthon felújításáról, amelyet a megyei tanács is támogathat. Ehhez azonban az szükséges, hogy a helyiek kezdeményezzék az építést, és járuljanak hozzá faanyaggal, illetve találják meg a lehető legelőnyösebb és leghatékonyabb megoldást – hangsúlyozta a megyei tanács elnöke.
 
A helyiek tejtermelésből, burgonya és zab termesztéséből élnek. Téli időszakban naponta 200 liter tej gyűl össze a településen, amelynek nagy részét eladják egy tejfeldolgozó gyárnak, ugyanakkor sajtot is készítenek. Borboly Csaba ismertette a megyei tanács sajtkészítő tanfolyamát, és arra ösztönözte a a békástanyaiakat, hogy vegyenek részt rajta. A lakosok beszámolója szerint jövedelmező a zabtermesztésük. A tanácselnök a helyiek figyelmébe ajánlotta az erdei gyümölcsök gyűjtését is, amely lehetőséggel még nem élnek a helyiek, de érdeklődést mutattak iránta.
 
A vasárnapi békástanyai helyszíni tájékozódás az első lépés volt a megyei tanács elnöke részéről, amit a helyiekkel való további egyeztetések kell, hogy kövessenek.
 
Parajd, 2012. január 8.
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774