Bemutatták a Hargita-hegység rendezési tervének első szakaszát

( Szavazat)30 megjelenítés
Székelyföld fő turisztikai vonzereje a még érintetlen tájaiban rejlik
A Hargita-hegység rendezési tervének első szakaszát ismertették július 19-én a csíkszeredai megyeházán. A mintegy nyolcvan résztvevő – az érintett települések polgármesterei, közbirtokossági vezetők, szakemberek, turizmusban érdekelt vállalkozók – az elkészült háttértanulmányokat és elemzéseket hallgathatta meg a Hargita-hegység jelenlegi helyzetéről, a terv készítőinek előadásában. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke megnyitóbeszédében elmondta, hogy a Hargita-hegység rendezési tervéről, illetve fejlesztéséről az elmúlt négy évben több száz dokumentum született, több mint ötven találkozót szervezett a megyei tanács, és most már ideje továbblépni, és pontot tenni a sokéves folyamat végére. 
– Hargita Megye Tanácsa egy egységes övezeti rendezési terv megalkotásában tud segíteni. A fejlesztést nem tudja egyedül megvalósítani, csakis a helyi önkormányzatok és a tulajdonosok együttműködésével. Ezt a rendezési tervet valamennyi érintett település magáévá kell hogy tegye, és irányadónak kell hogy tekintse – jelentette ki a tanácselnök. Mint hangsúlyozta, a szóban forgó tervre átfogó fejlesztést lehet majd alapozni, és ehhez az érintettek kompromisszumkészségére van szükség.
A rendezvényen jelen volt Fülöp Otília megyei főépítész és Korodi Szabolcs építész is. Korodi elmondta, hogy három hónapja fogtak neki a rendezési terv elkészítésének, és szándékuk szerint a szeptember 20-tól novemberig tartó időszakban fejezik be annak részletes kidolgozását. Addig is a holnapi naptól közvitára bocsátják a dokumentumot.
A Hargita-hegység rendezési tervét a megyei tanács rendelte meg, és a Hargita megyei szakemberekből álló több mint húszfős csapat első lépésben helyzetelemzést végzett, elemezve a hegység területét és szem előtt tartva annak fenntartható fejlődését és egy sajátos turisztikai csomag létrehozását. A csíkszeredai találkozó két részből állt: a helyzetelemző tanulmányok bemutatásából és egy általános koncepció felvázolásából. A helyzetelemzés mintegy több tíz kilométer átmérőjű övezetre terjedt ki, a Madarasi és Csicsói Hargitától Homoród-, Hargita- és Tusnádfürdőig. Turisztikai és gazdasági, környezetvédelmi és ökológiai, geológiai és hidrológiai tanulmányokat ismertettek, valamint az elektromos hálózatok, víz- és csatorna-, távközlési, gáz- és úthálózatok, túraútvonalak, sípályák, bicikliutak, biatlonpályák, ATV-pályák, szánhúzó pályákat feltérképezésének eredményeiről beszéltek. Számba vették ezenkívül a beépítendő és szomszédos területeket, illetve a műemlékeket és régészeti lelőhelyeket is. Amint az az előadók részéről elhangzott, kevés a szálláshely a Hargita vonzáskörzetében, a kimondottan hegyen lévők száma mintegy ezer, a tágabb körzetben pedig mintegy tízezer. A Hargita-hegység legnagyobb turisztikai vonzereje a még érintetlen tájaiban rejlik, ugyanakkor sok olyan várrom, régészeti lelőhely, régi épület található itt, amely idegenforgalmi szempontból kihasználatlan. Az élőhelyek mérete évről évre csökken, akárcsak a csapadék mennyisége, ugyanakkor jó hír, hogy az erdőterületek lassan, de növekednek, egyfajta regenerálódásnak lehetünk tanúi kivágott részeken.
A koncepció bemutatására térve Korodi Szabolcs elmondta, hogy osztrák sípályaszakértő véleményét is kikérték, és a létező pályákat össze szeretnék kötni, illetve egy nagyméretű pályát hoznának létre, egy összefüggő rendszert alkotva. A bemutató végén az egyik hozzászóló máris új javaslattal állt elő: a Hargita-hegység fejlesztésének része kellene hogy legyen a víziturizmus lehetőségének megteremtése, a hegyi patakokból ugyanis kisebb tavakat alakíthatnának ki a települések közelében.
Hargita Megye Tanácsa a rendezési terv szigorú betartásával olyan jogi keretet szeretne létrehozni, amely megállítja az illegális tevékenységeket, melyek máris jelentős károkat okoztak a hegységben, csökkentve turisztikai vonzerejét. A terv által ellenőrzés alá vonhatók a fejlesztések és a későbbiekben minden befektetés, a rendezési terv előírásaira és szabályaira alapozva, a közös fejlődést biztosítaná az érintett településnek.
 
Csíkszereda, 2012. július 19.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774