(0 Szavazat)51 megjelenítés
A Regionális Operatív Program keretében rendelkezésre álló alapok lehívásához nyújtott segítséget az a szeptember 9-i szeminárium, amelyet a Hargita megyei pályázóknak tartottak a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség szakemberei Hargita Megye Tanácsának támogatásával a megyeházán.
Utolsó frissítés: kedd, 2013 október 29
Simion Creţu a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója a szemináriumon elmondta, a Regio 2007-2013 meghirdetése óta eltelt három évben a Központi Régióban több mint ezer pályázatot nyújtottak be, amelyek keretében a magán- és a közszektor, valamint a civil szféra képviselői közel egy milliárd euró vissza nem térítendő támogatást igényelnek. A már aláírt finanszírozási szerződések, illetve az aláírás alatt álló pályázatok a rendelkezésre álló alapok 65%-át fedik le.
Török Hanna, a Hargita Megyei Kihelyezett Iroda vezetője a Hargita megyei pályázatok helyzetéről elmondta, jelenleg 19 aláírt finanszírozási szerződés van, amelyek összértéke meghaladja a 160 millió lejt, ebből hat pályázat esetében a kivitelezés is befejeződött. További tíz pályázat az előszerződés szakaszában van és jelenleg számos más pályázat értékelése zajlik. Hargita megyében a REGIO program közel 42 kilométer felújított út, 51 tanterem, 12 új beruházás, 4 hegyimentő központ, 62 új munkahely megvalósítását teszi lehetővé.
Orbán Béla, Hargita Megye Tanácsa Közszolgáltatások igazgatóságának vezetője bemutatta a megyei önkormányzat által letett pályázatokat. Ezek Hargita megye fenntartható fejlődését és a lakosság életszínvonalának növelését tűzték ki célul, így a 132-es, valamint a 123a megyei utak feljavítása, a hegyimentés korszerűsítése és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház járó beteg rendelőinek feljavítása és felszerelése. Hargita megye több szempontból is kiemelkedő teljesítményt nyújt, hiszen országos szinten a 132-es megyei út feljavítására benyújtott pályázat volt az első, amelynek a finanszírozási szerződését aláírták. A hegyimentés korszerűsítése is újdonságnak számít a régióban, ugyanakkor Hargita megyéből a Regionális Operatív Program keretében meghirdetett beavatkozási területek majdnem mindenikére van leadott és/vagy megnyert pályázat.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere bemutatta a város integrált városfejlesztési tervét (PIDU), majd a Márton Áron és a Segítő Mária gimnázium feljavítására, korszerűsítésére, felszerelésére vonatkozó pályázatot. A városfejlesztési terv egy ifjúsági központ létrehozását, a központi park feljavítását, valamint a történelmi városközpont helyreállítását foglalja magába.
A szemináriumon jelen voltak Maria Ivan és Adriana Mureşan a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatói, valamint Lőrinczi Margit az ügynökség Hargita megyei irodájának munkatársa, aki a Hargita megyei pályázatok lebonyolításában vesz részt.
Csíkszereda, 2010. szeptember 10.