Az egymillió eurós létesítmény az egész község ünnepét jelenti ugyanis eddig ide csak traktorral vagy szekérrel lehetett kijönni. A megvalósításban Hargita Megye Tanácsa és az országos RMDSZ segített.
István-napi búcsús nyitánnyal indult a kicsibükki kápolnánál a gyergyóremeteiek útavatója, politikusok és több száz helybéli résztvételével. Bakó Antal plébános a szentek mintaadó szerepéről, valamint a jelen életünk mintaképeiről mondott prédikációját követően Gyergyóremete polgármestere, Laczkó-Albert Elemér nyitotta meg az útavató beszédek sorát. Kihívta maga mellé a kicsibükki származásúakat, megtapsolták őket, majd dícsérte őket és az kicsibükki földekkel rendelkező remeteieket, amiért itt hét kilométer „mélységben” is a határ művelt, kaszált, ugyanakkor arra szólította fel: ne adják el földjeiket – de ha mégis megtennék, azt remeteinek adják el.
A polgármester jelezte: örülni kell és lehet ennek az útnak, amire még egy réteg rá fog jönni – eddig 25 százaléka fogyott el az egymillió eurónak –, és bár eredetileg nem volt tervben a leaszfaltozása is, a pénzekért folyó sikeres lobbi immár ezt is lehetővé teszi az úttest még további, erdőhöz közelítő szakaszának megépítésével együtt.
– Erősen reménykedünk abban, hogy ez az út segít megművelni földjeinket, s nem utolsó sorban nem feladni az egykori falurészt, legalább tanyaszerűen visszatelepedni ide – mondta.
Bende Sándor, megyei tanácsos Hargita megyei RMDSZ-elnöki minőségében is jelezte, hogy e munka megvalósulása a közösségnek köszönhető első sorban.
– Remete lakossága mindig megértette, hogy csak összefogással, a láncszemek egymás utáni biztosításával lehet építkezni. A helyhatósági választásokon megértették, hogy ki az, akiben életerő van, majd a megyei önkormányzatba is képviselőket küldtek – mondta. Az RMDSZ színekben parlamenti képviselői mandátumért való indulását is bejelentő Bende szerint a most következő parlamenti választásokon is pontosan tudják a remeteiek, mit kell tenniük, és megígérte: a lehetőséget, amit a községlakóktól kap, százszorosan téríti vissza a településnek.
– Remetén jó alap van, Remetén lehet építeni – fogalmazott a Hargita megyei tanács alelnöke, Petres Sándor. Mint mondta, rengeteg teendő van még. Például meg kell keresni annak a módját, hogyan lehetne ezt az utat meghosszabbítva a maroshévízi útba belemenni, a közösség pedig azokat a vezetőket erősítve, akik eddig bizonyítottak, megtalálja a módját annak, hogy tovább építsen.
Beszédében Verestóy Attila szenátor rámutatott: noha emberi gyarlóságtól senki nem mentes, amikor a gyerekeink jövője a tét, akkor össze tudunk fogni és csodákra képes a magyarság. A csodák egyik „földön járó eszöze” eljut a polgármesteri hivataltól a megyén át a nem túlságosan barátságos és adakozó fővárosba, hogy az ellenérveket lesöpörje az asztalról. „Nem a hatalomért kell embereket küldeni Bukarestbe, hanem azért, hogy azokat az eszközöket, amelyeket bírnak, a közösség gondozására fordítsák. Meg fogjuk teremteni, mert meg tudjuk teremteni közösen azt a Székelyföldet, amely fiataljait nem csak búcsúkor várja haza, hanem itthon tartja élni, boldogulni.”
Az útszentelést követően a polgármester a kicsibükkiek közül szólított jeletkezőt a szalagvágásra – az erre jelentkező atyafi nem kérte az ollót, bicskájával avatott: „Adja az Isten, hogy százszor, milliószor járjanak itt!” – mondta.
Gyergyóremete, augusztus 18.
Háttér: Kicsibükk településtörténete
A XVIII– XIX. század folyamán a nagyobb falvakból való kitelepedések során jöttek létre Gyergyó szórványtelepülései, közte a remetei Kicsibükk. Remete központjától közel 10 km-re, az Emberfő-Martonka-patak düllőben, a Martonka-pataka felső folyásának két oldalán alakult ki. A település kialakulása a XIX. század első felére, 1820 tájára tehető. Az egyik első telepesnek Nagy József, községi bíró tekinthető, akik Kicsibükkben egy kis tanyát hozott létre. Eleinte ideiglenesen, majd véglegesen kitelepedett. A betelepülés az 1930-as évek végén szűnt meg. Kicsibükk virágkorát 1940–1965 között élte. Népessége 1950-ben 280 fő körül volt. A lakosság fő foglalkozása, az állattenyésztés elég jövedelmezőnek számított. Iskolája 1940-ben létesült. A tejporgyár beindulásakor tejbegyűjtő központ is létesült. Templomát Pál Elek plébános építtette 1946-ban. Az 1960-as évek közepétől a település fokozatosan elsorvadt, a 2002-es népszámláláskor már csak 4 lakosa volt.