Biztos jövőt építünk

( Szavazat)58 megjelenítés
Közös gondolkodásból születik meg Hargita megye gazdaságfejlesztési programja
Április 26-án, csütörtökön Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére állattenyésztők és helyi termelők számára szerveztek találkozót a csíkdánfalvi vendégházban, ahol ismertették Hargita megye gazdaságfejlesztési programjának szakmai-társadalmi egyeztetésre szánt vitaanyagát. Házigazdaként Gál Attila polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Ábrahám Emma, a Székely Konyha Egyesület alelnöke lekvárfőző kuktát adott át a csíkdánfalvi és a csíkkarcfalvi közbirtokosságok vezetőinek, valamint a Gazdasszony Egyesület képviselőinek, a berendezést a megyei tanács vidékfejlesztési egyesületénél nyerték pályázattal. 
 – Azért tartom fontosnak, hogy itt vagyunk, mert a jövőről beszélnünk kell. A teremben olyan emberek vannak, akiknek tudásuk, erőfeszítésük van, hogy előremenjünk, jobban és összefogásban történjenek a dolgok. A huszonhat lelkes falu is ugyanolyan fontos, mint a negyvenháromezer lakosú város a megyében. Nem azzal kezdtük, hogy mentsük meg a kisfalvainkat, hanem hogy legyen számukra víz, így született a Kisvíz program, aztán egy másik probléma is megoldásra vár, hogy nagyon sok településen nincs villany, így nekifogtunk a villanyhálózatok kiépítésének a Kisvillany program keretében. Lépésről lépésre állt össze a Kisfalu program, amely a megye több mint száz kistelepülését érinti. Egymást erősítve kell előrelépnie egész Székelyföldnek. Ne várjunk Bukarestre, Budapestre vagy Brüsszelre, hanem saját magunk saját erőből tegyük meg azt, amit lehet. Ha saját erőnkből tervezzük a jövőt, és úgy építkezünk, fejleszthető gazdaságot ütemezhetünk be magunknak – fogalmazott a megyeitanács-elnök, aki a gazdaságfejlesztési program öt pillérét emelte ki. – Ne a pityókát, a búzát vagy a tejet adjuk el, hanem az ezekből készült termékeket. Minimális beruházással óriási pénzeket tudnánk megmozgatni patakjaink, a szél és a nap energiájának felhasználásával. Ásványvíz-nagyhatalmak vagyunk, az ásványvizek régiója Székelyföld és különösen Hargita megye. A turizmus a megyében még mindig sok kiaknázatlan lehetőséget rejt.
A megyeitanács-elnök meglátása szerint fenntartható erdőgazdálkodásra van szükség, a versenyképes megyei faipar számára az jelentene hosszú távú megoldást, ha mi magunk fából építkeznénk és dolgoznánk, nem adnánk el külföldre, ezáltal rengeteg munkahelyet lehetne teremteni.
– Kalákában lehet gazdasági előrelépést teremteni. Saját erőből saját magunknak építsünk biztos jövőt! – összegzett a megyeitanács-elnök.
Ezt követően András Zoltán Hargita megye 2012–2020 közti időszakra vonatkozó gazdaságfejlesztési programjának közvitára szánt tervezetét ismertette, kiemelve az élelmiszer-termelést és -értékesítést, a fafeldolgozást, valamint az alternatív energiák lehetőségeit. A vitaanyag tárgyát képező program alapjait a megyei tanács munkatársai dolgozták ki, felhasználva az elmúlt évek sikeres programjainak tapasztalatait, gazdasági elemzésekre támaszkodva, és figyelembe véve a helyi emberekkel folytatott megbeszéléseken felszínre került igényeket.
– Biztos és kiszámítható jövőre van szükségük a gazdáknak és a munkavállalóknak, biztos és kiszámítható bevételre a családoknak. Célunk, hogy olyan térséggé váljunk, ahol van munkalehetőség, jó itt élni. A jövőkép elérésének folyamatában erőforrásainkat még koncentráltabban kell felhasználni – jegyezte meg a megyei tanács munkatársa, a programterv egyik kidolgozója. – Hargita megye olyan térség kíván lenni, ahol az erőforrások és a gazdaságirányítás a helyi közösségek kezében van. A gazdaságot főként a helyi erőforrásokra alapozó iparágak kell meghatározzák: az agrár-élelmiszeripar, a faipar, a megújuló energiák, az ásványvíz-gazdálkodás, valamint a vendéglátás. A megye olyan térséggé válik, ahol van munkalehetőség, ahol jó élni és érdemes vállalkozni, a fiatalok előtt pedig ígéretes jövő áll.
A vitaanyagot a biztosjovo.hargitamegye.ro weboldalon lehet megtekinteni, a vele kapcsolatos érszrevételeket és véleményeket a biztosjovo@hargitamegye.ro e-mail címre lehet eljuttatni, vagy személyesen a megyeháza második emeletén található 227-es konzultációs irodába.
Ábrahám Emma, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési és Programigazgatóságának aligazgatója a közösség érdekeit szolgáló Székely termék kommunitáris védjegyről, a székely termékek feldolgozásáról és értékesítéséről tájékoztatta a jelenlévőket, bemutatta a védjegy-tanúsítási rendszer működését. Ugyanakkor ismertette azokat a képzéseket, amelyeket beindítottak a helyi gazdák támogatása céljából: tehén-, juh- és kecsketej-feldolgozásról, húsfeldolgozásról, gyógynövények és erdei gyümölcsök feldolgozásáról tartottak ismertetőket, valamint marketingképzést is szerveztek a gazdák számára.
Végül Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere a Hargita megyei LEADER-térségekről tartott előadást, majd a jelenlévők felmerülő kérdéseit válaszolták meg. Az esemény alatt a résztvevőknek alkalmuk adódott megkóstolni a különböző hagyományos székely termékeket is.
 
Csíkszereda, 2012. április 26.
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774